Családi napot szervezett a Magyar Közösség Pártjának somorjai alapszervezete

somorja.sk 2016-02-24
Családi napot szervezett a Magyar Közösség Pártjának somorjai alapszervezete

Hétfőn délután kettőtől gyerekekkel és szülőkkel telt meg a somorjai VMK, azaz kultúrház, hiszen Veres Gábor tanár Úr és Méry János főszervezésében családi napot rendezett az MKP helyi szervezete. A gyerekek megnézhették, hogyan kell igazi ólomkatonákat önteni, emellett segíthettek is a katonák kiöntésében, ráadásul a saját maguk által kiöntött figurákat mindenki hazavihette.

A színpad előtt a gyerekek Patonyi Szamaránszky Enikővel csinálhattak üvegre ragasztható mintákat, ennek a foglalkozásnak a pontosabb neve üvegfestés matrica technikával.

A mellette lévő asztalon Kirchner Mónikával agyagozhattak a gyerekek, Ürge Aranka pedig hajcsatok csinált kislány részére. Érdemes megemlíteni, a Felvidek Szépe döntőseinek is ő csinálta a hajcsatokat.

Eggyel utána Csepi Zsuzsa néni asztala volt, aki Szarváról jött és rongybabákat varrt, valamint magával hozta az általa vezetett Aranykert bábszínházat.

Zenéről Menyhárt József, alias Dodi, a Kicsihang verséneklő együttes egyik énekese, a Magyar Közösség Pártjának járási elnöke, Kovács Koppány, helyi képviselő és a Rómeó Vérzik együttes frontembere, valamint a Csali zenekar gondoskodott, akik népzenével szórakoztatták a gyerekeket és családjukat, sőt a kultúrház igazgatónője Nagy Myrtil táncra perdült és még énekelt is a gyerkőcökkel.

A rendezvénynek nagy sikere volt, a foglalkozást vezetők és a zenészek is kitettek magukért, de legnagyobb sikert  talán a szombathelyi fémfaragók csoportosulástól érkezett Úr és portékái aratták, hiszen majd 20 különféle minta segítségével valódi ólomkatonákat és figurákat önthettek ki a gyerekek.

Mindent egybevéve, mindenképpen sikerült megmozgatni egy picit a somorjai gyerekes családokat, Veres Gábor, és Méry János, az esemény sikerén felbuzdulva elhatározták, hogy minimum évente meg fogják rendezni ezt a családi napot, pont a jó visszhang miatt.

Veleményük szerint a helyi közösségekben olyan embereknek kell munkálkodniuk, akik tenni akarnak és tesznek is a helyi emberekért, ha más nem, akár ilyen rendezvényekkel és aztán bizonyára könnyebb elhinni, hogy amikor az illető urak nevüket adják egy politikai Párt listájára, a tenni akarás vezérelte őket abban, hogy megmérettetnek országos szinten is,

Mindenképpen le kell írni, hogy a rendezvénynek nem volt politikai része, maximum csak két dologban:

Az egyik, hogy a szervező a Magyar Közösség Pártjának somorjai alapszervezete volt, a másik pedig, hogy emkápés lufikat és szórólapokat haza lehetett vinni annak, aki akart.

A családi napon részt vettek természetesen az MKP somorjai képviselőjelöltjei is, mégpedig elég aktívan:

Orosz Csaba, Méry János, Veres Gábor és Pogány Tibor lufit fújt, Bárdos Gábor, Bauer Edit a szülőkkel elegyedett szóba,

Méry János és Veres Gábor kávét, szörpöt, vizet és kofolát “csapolt” és pogácsát osztott, Élesztős Pali bácsi is segített a pogácsaosztásban és a kommunikációban, Óváry Péter és Veres Gábor természetesen kis családjával jött és velük is foglalkoztak. Egy száz szónak is egy a vége: egy jól sikerült akció zajlott hétfőn a somorjai VMK-ban.

Reméljük, hogy akár a somorjai jelölteken keresztül is sikerül megmozgatni a lakosságot és elérni, hogy a generációváltáson átment MKP bejusson a szlovák törvényhozásba, és újra legyen igazi képviselete a szlovák parlamentben.

1 Veres Gábor (108.) pózol az általa felfújt zöld MKP-s lufival 4 Patonyi Szamaránszky Enikőnél a gyerekek a matricás technikával megvalósított üvegfestést próbálhatták ki 3 Az MKP somorjai elnöke ifj. Élesztős Pál is fújta 2 Orosz Csaba és a piros lufi találkozása5 Kirchner Mónika asztalánál agyagozhattak a gyerekek6 Népszerű volt az üvegfestét7 Menyhárt József, a Kicsi Hang verséneklő együttes alapító tagja, az MKP járási elnöke és képviselőjelöltje és egyetemi tanár ezúttal gyerekdalokat énekelt8 Csepi Zsuzsa néninél rongybabák készültek9 Veres Gábor, a pincér12 Ifj. Élesztős Pál és az ólomfigurák10 Pogány Tibor (130.) és Bárdos Gábor (70.) eszmecseréje, bizonyára a lufikról11 A Szombathelyről érkezett ólommester kezei alatt csodák születtek12 Ifj. Élesztős Pál és az ólomfigurák15 Horváth László tanár úr kisfia is kipróbálhatta magát a szakmában14 nagy volt az érdeklődés az ólomfigurák iránt, Pogány Tibor kisunokájával nézte a mester13 a gyerekek is kipróbálhatták magukat e mesterségben16 A munkához védőszemüveg is jár18 A végén hármat kellett fújni a megtöltött formára és már készen is volt a figura17 Kislányok is kipróbálták magukat19 Menyhárt Dodi zenél20 Találkozások23 A legkisebbek élvezték az akciót22 A Rómeó Vérzik frontembere is segített a lufik folyamatos fújásában21 Ürge Arankánál hajcsatokat készítettek a gyerekek

25 A gyerekek az Aranykert bábszínház előadására gyűlekeznek 28 Koppány és Szancsó a Rómeó Vérzik tagjai ezúttal gyerekdalokban működtek közre 27 Egy kis kampányanyag is volt az egyik asztalon, aki akart, vehetett belőle 26 Pethő Márta és kisunokája, valamint Bauer Edit (149.) és Méry János (109.)29 Nagy sláger volt az MKP-s lufi 31 A Csali zenekar is muzsikált, Hideghéthy Jenő vezetésével és a kitűnő népzenére Nagy Myrtil, a kultúrház igazgatója táncra perdült és énekre fakadt

Hozzászólások

hozzászólás