Somorja és környéke zenei élete – könyvbemutató

ákos 2016-09-27

Bő négy éven keresztül próbáltam feltérképezni Somorja város és a környék zenei múltját, amatőr-mozgalmának történéseit. Az első cikk e tárgyban 2O12 áprilisában látott napvilágot, a befejező, lezáró írás 2O16 augusztusában jelent meg. S most e kulturális dokumentum, sokak, köztük saját magam örömére, könyv alakban is kézbe vehető. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy sikerült megörökíteni a jövő számára mindazoknak a lelkes, sokszor fanatikus egyéneknek jó szándékú törekvéseit, akik hozzájárultak városunk kulturális életének alakításához, színesítéséhez.

(a szerző)

gyoker

A könyv, zenéléssel egybekötött bemutatója október 5-én zajlik a Mozi klubban este 19.OO órától. Ide minden zenészt, aki szerepel a könyvben, s azt is, aki nem, ezennel szívélyesen meghívunk. Már sok ígéretet kaptunk, régi és ma is létező zenekarok, előadók lépnek majd színpadra, különleges zenei csemegék kerülnek terítékre. A könyvet Bárdos Gábor polgármester és a zenésztársak méltatják majd.

És persze odavárjuk a közönséget is, hiszen értük, nekik szól a zene.

Hozzászólások

hozzászólás