A kajakos Zalka Csaba lett Somorja város legjobb sportolója a 2016-os évben

Méry János 2016-12-23
A kajakos Zalka Csaba lett Somorja város legjobb sportolója a 2016-os évben

Nagy várakozás előzte meg az idei Sportgálát is, hiszen Somorján évről évre jobb és jobb eredményeket produkálnak a fiatal sportolók.

A gálaestet Valenský Miri  nyitotta meg, két csodás dallal, majd Kovács Koppány és Galbáčová Inka vette kezébe a műsor irányítását, így fel is sorolták mind a 22 sportolót és egy csapatot, akiket csapataik a díjra jelöltek. Az egy csapatot annak ellenére nevezte az STK Somorja fociklub, hogy csak egyéneket lehetett volna, így természetesen a titkos szavazáson, nem kaptak pontot.

Orosz Csaba, Somorja alpolgármestere valamint a Sport- és Ifjúsági bizottság elnöke köszöntőjében elmondta, hogy bár közhelynek hangzik, minden évben elmondható: fantasztikus, amit a somorjai sportolók produkálnak, hiszen Somorja nemcsak a sportolók számában, hanem eredményességben is sport nagyhatalomnak számít.

„Büszkék vagyunk a sportolóinkra és büszkék az edzőikre is, hiszen nemcsak otthon, de külföldön is öregbítik városunk hírnevét.“ – fejezte be a volt atlantai döntős, aki Linka Tibor ezüstje előtt Somorja legsikeresebb olimpikonja volt.

Apropó Linka Tibor. A riói olimpia egyik hősét i kitűntették volna Farkas Vincével és Nagy Jakubbal együtt, de Tibi ezen az estén a Szlovákia legjobb sportolója gálán volt, ráadásul Farkas Vince sem volt jelen, így Nagy Jakub egyedül élvezhette a nézők tapsát valamint az olimpián való részvételéért járó díjat.

Az Arizóna fellépése után a legjobb tíz kihirdetése következett, így végül kialakult a sorrend.

A 2015-ös évhez hasonlóan ebben az évben is Zalka Csaba, a Kajak Canoe Klub tagja lett Somorja város legjobb sportolója, aki nagyszerű évet tudhat maga mögött, hiszen méltó módon képviselte Somorját nem csak a hazai, hanem a nemzetközi versenyeken is. A junior világbajnokságon a K2 ezer méteren harmadik lett a junior Európa-bajnokságon egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot szerzett.

A második Bittera Kitti, a Vívóklub tagja lett. A legjobb eredménye egy harmadik hely volt a budapesti U23-as Európa Kupán, a harmadik helyet pedig a helyi birkózóklub büszkesége, Szeiler Mátyás szerezte meg, aki Szlovákiában volt a legjobb, úgy a fiatalabb, mint az idősebb diákok kategóriájában.

Somorja Város Sport- és Ifjúsági bizottsága olyan ifjú sportolókat kért fel, hogy adják át a díjakat, akik somorjaiak, és jelenleg is magas szinten sportolnak. Így kapott meghívót Domsitz Márton, a pozsonyi Inter kosarasa, Horváth Csaba, volt válogatott focista, aki jelenleg a somorjai STK csapatkapitánya, Orosz Szabina, aki sokáig az USA-ban kosarazott, jelenleg pedig Pöstyén játékosa, valamint Jakubik Gábor, aki különböző Juniorok között elért sikere után idén a felnőttek között is világbajnok lett párosban.
 

Somorja legjobb sportolói 2016-ban:

  1. Zalka Csaba (Kajak Canoe Klub) – 190 pont
  2. Bittera Kitti (Vívóklub) – 178 pont
  3. Szeiler Mátyás (Gladiátor) – 119 pont
  4. Pörsök Egyenes Henrik (Vívóklub) – 104 pont
  5. Tesáriková Paulina (Kajak Canoe Klub) – 94 pont
  6. Méri Eszter (STK/tenisz) – 79 pont
  7. Holocsi Bence (Gladiátor) – 73 pont
  8. Lelkes Júlia (Somorjai kosárlabda klub) – 62 pont
  9. Sármány Zoltán (Vívóklub) – 56 pont
  10. Hašková Alexandra (Somorjai kosárlabda klub) – 52 pont

 

Hozzászólások

hozzászólás