Végh Laci bácsi kapta a Gyurcsó István Díjat – interjú

Méry János 2017-01-31
Végh Laci bácsi kapta a Gyurcsó István Díjat – interjú

Január 22-én, Galántán rendezték meg a Csemadok gálaestet, melynek keretében átadták a Csemadok Életmű díjakat, Csemadok Közművelődési díjakat és a Gyurcsó István Díjat. A utóbbit a somorjai Végh László kapta.

Laci bácsi neve egybeforrt a Csemadokkal, hiszen Sárosfán, Pozsonyban és Somorján is tagja volt a szervezetnek, sőt a csallóközi városban máig elnökségi tag. Volt a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának nemzetiségi ügyekben illetékes főelőadója, A. Nagy László szaktanácsadója, a Csemadok könyvtárának és levéltárának vezetője, majd az Országos Választmány főtitkára. Zalabai Zsigmonddal közösen alapították meg a Bibliotheca Hungarica Alapítványt, melynek kuratóriumi tagja volt majd a Fórum Intézet munkatársa lett, a somorjai Könyvtár, Levéltár és Adattár (Bibliotheca Hungarica) igazgatója. Nagymamám révén ismertem még, aki a sárosfai könyvtár könyvtárosa volt hosszú éveken át és jól ismerte Laci bácsit, de közelebbi kapcsolatba 2012-13-ban kerültünk egymással, amikoris a somorjai Csemadok elnökségében gyakrabban találkoztunk. Végh László maga a Csemadok-történelem, aki máig aktívan kutatja a szlovákiai magyarság kulturális életének történetét. Nekünk, fiataloknak általában csak annyit mond, hogy Ti semmit se tudtok és nevet (a semmi helyett más szavat szokott használni). De ez érthető is, hiszen ő egy egész korszakot ismert meg élete által személyesen, mely nekünk, fiataloknak már történelem.

Végh Lászlóval beszélgettünk.

Számított arra, hogy idén Ön kapja a Gyurcsó István díjat? Hogy élte ezt meg?

Végh László: Nem számítottam rá, meglepetés volt, de persze jól esett. Örülök, hogy érdemesnek találtattam rá.

Mi akart lenni gyerekkorában?

Végh László: Nem tudom (nevet). Azt tudom, hogy sokat olvastam, és érdekelt az irodalom, ezért már az alapiskola végén is ilyen irányban képzeltem el a jövőmet.

Végh-LászlóMilyen volt az élet Sárosfán? Kikre emlékszik vissza szívesen abból az időből?

Végh László: Felhőtlen gyerekkorom volt, nagyon szívesen emlékezek rá vissza, és természetesen szüleimre és nagyszüleimre is, akik egyet jelentettek a sárosfai élettel. Úgy látszik, hogy a sárosfaiak sem felejtettek el, hiszen tavaly a falu díszpolgára lettem. Már nagyon korán, a gimnázium előtt kialakult bennem, hogy mi szeretnék lenni, mivel sokat olvastam a sarlósokról, érdekelt ez a téma, és eleve a Szlovákiai magyarság és közművelődés is. Gyerekkorunkban sokat emlegették a faluban a Bittó családot, de akkor róluk nagyon keveset tudtunk és keveset is beszéltek erről a témáról. Hogy ki volt Bittó István, azt csak később tudtuk meg.

A somorjai gimnáziumból egyenes út vezetett az egyetemig?

Végh László: Valójában igen. Eldöntöttem, hogy bölcsészkarra fogok jelentkezni, s a szociológiát választottam, mert abban minden benne van, mert ez ugye társadalomtudomány. A gimnázium jó volt, jó tanáraim voltak, sokat jártam könyvtárba olvasgatni, de különösebben nem irányítottak, hogy merre menjek. Magam választottam ki az utam.

Hogyan emlékszik vissza az egyetemi évekre?

Végh László: No, az jó volt. 1967-ben kerültem be az egyetemre, s itt már érződött ´68 előszele. Mozgalmas és tanulságos évek voltak. Mikor felkerültem Pozsonyba, a Duray Miklós nevével fémjelzett csapat már megalapította a JAIK-ot én pedig ebbe csöppentem bele A. Nagy Lászlóval, aki szintén sárosfai származású, de egy évvel idősebb nálam. Az első évfolyam előtti nyáron már részt vettem egy JAIK táborban, s ott szinte mindenkivel megismerkedtem – írókkal, szervezőkkel –, akivel később az egyetemen kapcsolatba is kerültem, így szinte már ismerősként mentem elsőbe, Pozsonyba.

Az egyetem elvégzése után hogyan került a pozsonyi kultúrakutató intézethez és mi volt ott a feladata?

Végh László: Ugye én 1972-ben végeztem, májusban, s ebben az időben indultak be az ilyen állami öt éves kutatási tervek, nemzetiségi témákkal. S ebbe az intézetbe magyar nemzetiségű munkatársakat kerestek. Oda jelentkeztem, júniusban fel is vettek s a magyar nemzetiségek kutatásával foglalkoztam. Ez gyakorlatban úgy nézett ki, hogy szociológiai felméréseket kellett csinálnom

Milyen volt a kapcsolata a régi rendszerrel?

Végh László: Normális. Éppen akkor szűnt meg a régi CSISZ (Csehszlovák Ifjúsági Szövetség), amikor egyetemre kezdtünk járni, és amikor mi voltunk ötödikesek, akkor alakult meg a  SZISZ (Szociális Ifjúsági Szövetség). Mikor májusban munkameghallgatásra mentem, kérdezték is, hogy tagja vagyok-e már, de nem léptünk be. Párttag sem voltam ekkor sem még, de így is lehetett érvényesülni a szakmában. Abban a reprezentatív kutatásban, amiben részt vettem, nyugodtan dolgozhattam.

Ugye Ön 1981-1990 között a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának nemzetiségi ügyekben illetékes főelőadója, majd 1990-től 1992-ig A. Nagy Lászlónak, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének szaktanácsadója volt. Mire emlékszik vissza szívesen ezekből az évekből és mire kevésbé?

somorja.sk_52967Végh László: Itt minden mindennel összefüggött. 1968-69-70-ben, amikor még én is a legaktívabb voltam a JAIK-ban, akkor alakult ki, és állt föl a Szlovák Kormány Nemzetiségi tanácsa. Dobos László volt a miniszter, Tolvaj Bertalan volt a titkárság vezetője, és én, mint fiatal kutató, hozzájuk gyakran jártam adatokért, információért: magyarul szoros kapcsolatban voltam a nemzetiségi osztállyal. Az egyetemi évek alatt egyébként sokat jártak a Tolvaj Bertalanék előadásokat tartani a JAIK-osoknak és mentek is a viták, hogy milyen legyen a nemzetiségi tanács. A diákok persze hozzászóltak, hogy ők hogyan képzelik az egészet. Mihály Géza például úgy került be, hogy az egyik ilyen összejövetelen felszólalt s egyből hívták, hogy szükségük lenne rá. Engem is itt ismertek meg. Szóval mikor 1981-ben befejeztük az aktuális kutatásunkat, szóltak, hogy szükség lenne rám a Kormányhivatal Nemzetiségi Főosztályánál, ami a Nemzetiségi Tanácsnak – annak, ami ma is létezik -, a titkársága volt. Konferenciákra jártam, kormánynak dolgoztunk ki anyagokat a Nemzetiségi Tanács megbízásából, jártuk az országot, Terebestől Pozsonyig, felméréseket végeztünk, és így tovább.

1993-tól aztán a Csemadok Országos Választmányának főtitkára lett. Milyen feladatokkal járt és mennyire volt testhezálló az Ön számára ez a feladat.

Végh László: Nehéz kérdés. 1992-ben a Szőke József nyugdíjba ment és onnantól én vettem át a Csemadok könyvtárat. Még annyit elmondanék, hogy a Csemadoknál 1977-ben már a központi bizottság tagja voltam, de nem, mint dunaszerdahelyi járási küldött, hanem pozsonyi központi szakértőként vontak be ebbe a munkába. Ismertem jól a Csemadokot, s az ott dolgozó embereket is, hiszen kutatóként jártam a rendezvényeikre, s klubokba. Egy szóval sok minden foglalkoztatott. No és mikor könyvtáros voltam, akkor beszéltük meg, hogy pályázzam meg a főtitkári pozíciót. Ez már ´89 után volt, s a Csemadok ekkor ment keresztül a legnagyobb átalakuláson. Az állami támogatás megszűnt, ki kellett dolgozni az újabb munkamódszereket, és le kellett csökkenteni a munkatársak számát. A rendszerváltás előtt országosan kb. 100 fizetett munkatársa volt a szervezetnek és az én feladatom az volt többek között, hogy ezt megszervezzem, nekem kellett elmenni az egyes járásokba, átszervezni a dolgokat, ami gondolhatod, hogy nem volt egy hálás feladat. Még akkor sem, ha igyekeztünk nekik helyet is találni. Ekkor kaptam szélütést. (nevet)

A Bibliotheca Hungarica Alapítvány, melynek az egyik alapítója és kuratóriumi tagja volt ezután egybeolvadt az 1997-ben létrejött a Fórum Kisebbségkutató Intézettel. Amikor az első könyvek után jártak Zalabai Zsigmonddal, hitte volna, hogy a könyvállomány mára 60 ezer darabos lesz?

Végh László: Nem tudom, hittem-e benne, vagy nem, de a Zalabai Zsigmond álma óriási könyvtár létrehozása volt. Amikor még Pozsonyban dolgoztam, akkor mint somorjai csemadokosok folyamatosan foglalkoztunk az iratok levelek, könyvek gyűjtésével. Ekkor alakult ki a Biblia Hungarica elképzelés, mely a Zalabai Zsigmond ötlete volt, s nulláról indultunk. Először alapítványként indult, annak voltam a kuratóriumi tagja, de aztán a mečiari törvényeknek köszönhetően az alapítványok életét megnehezítették, így a Bibliotheca az 1997-ben alapított Fórum Intézet részévé vált. A könyvtártól béreltünk egy helységet a Bibliotheca számára, s itt gyűjtöttük össze a könyveket s a könyvek nagy része ma is ebben a helységben van. Ebben az időben sorra szűntek meg szlovákiai magyar intézmények, szerkesztőségek, s minden anyagot ide tudtunk menekíteni Somorjára. Beszéltünk róla, hogy ki kellene alakítani egy kisebbségkutató intézményt, és helyet kéne neki találni rá. S ugye mi a Zalabai Zsigmondal kikötöttük, hogy az általunk összegyűjtött anyagot innen Somorjáról ne lehessen elvinni. Ezért adta magát az ötlet, hogy húzzunk a könyvtár fölé egy emeletet, ahol helyet kaphatna az intézet. Ilyen módon tagozódott be atán a Fórum Intézetbe a Bibliotheca Hungarica Alapítvány. Nem is foglalkoztunk vele mi akkor, hogy mi lehet ebből a kezdeményezésből, egyszerűen csináltuk. Visszanézve szerintem nagy dolgot vittünk véghez, de persze az ember soha sem lehet elégedett. Ahhoz képest viszont, ahogy elkezdtük, óriási lehetőségek állnak most a kutatók rendelkezésére. Szóval kb. ezt szerettük volna.

Milyen volt az élet a Csemadokban a kommunizmus alatt és mi volt a fő különbség, ha összehasonlítjuk pl. az akkori időket pl. a kétezres évek második évtizedének éveivel?

Végh László: Mindig azt szoktam mondani, iróniával persze, hogy a régi Csemadok már csak itt van a Csemadok levéltárban. A két korszak már nagyon nehezen hasonlítható össze. A mai Csemadok teljesen más. A Csemadok sok mindent akart, sok mindenbe belekezdett, sok mindent csinált, de nem tudták ezt módszeresen megszervezni. A Csemadok pedig, mint kultúraszervezési egység teljesen máshogy működött akkor. Nem lehetett pályázni, nem voltak támogatások, a rendezvények anyagi fedezetét a szervezeteknek kellett előteremteni. Nehéz eldönteni, hogy mi volt a jobb, mert akkor viszont voltak fizetett alkalmazottak, járásonként 2-3, az embereknek volt stabil állása, volt a Csemadoknak újsága, melybe aki írt, annak szintén fizettek. Ilyesmikre volt állami támogatás. De mint mondtam, a rendezvényekre össze kellett szedni a pénzt.

ACsemadok elődje a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület, amely a két világháború között és a második világháború idején működött, majd 1940 tavaszán Széchenyi Magyar Kulturális Egyesület néven folytatta működését, viszont a Csehszlovák állam a szervezetet 1945-ben betiltotta.  A Csemadok viszont úgy jött létre, hogy trianoni döntés utáni a legnagyobb felvidéki szervezethez, semmi köze sem volt. El tudja képzelni, hogy mondjuk a Csemadok név megváltoztatásával, vagy valamilyen módon rendezzük adósságunkat kultúraszervező elődeinkkel szemben?

maxresdefaultVégh László: Ez egy régi probléma. Amikor a mostani szlovák állam megalakult, gondolkoztunk rajta, hogy maradjon-e meg a Csemadok név. Voltak javaslatot, de a többség a Csemadokhoz ragaszkodott. Isten igazából nehéz összehasonlítani a SZMKE-t a régi Csemadokkal, ugyanúgy, mint a régi Csemadokot, az újjal, de nem azért mert annyira keveset tett volna le az asztalra, hanem mert senki sem foglakozott vele behatóan. El tudom képzelni, hogy változtassunk a néven például, de még a mostani Csemadok anyaga sincs teljesen feldolgozva, nemhogy a SZEMKE-é. De igen, el tudok képzelni akár egy névváltoztatást.

Mivel foglalkozik jelenleg és mik a tervei még?

Végh László: A Csemadok levéltárat rendezzük, s azon gondolkodom, hogy össze kéne állítani valami kiadványt, kézikönyvet, kronológiát, vademecumot, benne lennének a Csemadok legfontosabb eseményei, mert eddig munkák elég elavultak már. Ezen agyalok s gondolkozok. Kellene egy ilyen kiadvány, mert két év múlva a Csemadok 70 éves lesz. Ahogy én is. (Nevet)

Mit jelent az Ön számára csemadokosnak lenni?

Végh László: Egész életemben a Csemadok körül, mellett, vele együtt nőttem fel. Amióta lehet, Csemadok tag voltam, Sárosfán is, Pozsonyban is, Somorján is, s a munkámból kifolyólag állandóan a Csemadokkal foglalkoztam s együtt éltem vele, s ugye máig a somorjai Csemadok elnökségi tagja vagyok. Mondhatom, hogy a Csemadok keretbe foglalja az életem.

Mi a véleménye a mai fiatalokról és mit üzen nekik?

Végh László: A fiatalokat teljesen megértem, hiszen a Csemadokban mindig volt egy régi stílusú  csemadokos hangulat: ezek az öreg, régi unalmas bácsik. Szóval érthető, hogy a mai, interneten, facebookon felnövők csak nehezen tudják ezt elviselni. Ez szörnyű lehet. Mondjuk Somorjára ez már annyira nem jellemző. De meg kell látni, hogy mit lehet emellett csinálni. A mai fiatalokat nehéz megfogni, de itt vannak a szép példák is, a Csali, a Csali zenekar, stb., szóval ebből kell meríteni és meg kell keresni azokat a fiatalokat, akiket érdekel ez. Mert ők fogják majd továbbvinni a helyi magyar kultúrát.

Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert és jó egészséget kívánok.

Végh László: Én is J

Hozzászólások

hozzászólás