Vereséget szenvedtek a somorjai kosarasok a legjobb négy között, Kassán

Méry János 2017-03-28
Vereséget szenvedtek a somorjai kosarasok a legjobb négy között, Kassán

Kassára látogatott a somorjai SBK a szlovák női kosárlabda extraliga rájátszásában, ahol az elődöntő első meccsén a somorjaiak 38 pontos vereséget szenvedtek a sokkal jobb erőkből álló Good Angelstől.

A csallóköziek próbálták megnehezíteni a hazaiak dolgát, főleg azzal, hogy az első negyedben keményen őrizték az ellenfelüket, ami csak arra volt elég, hogy a jó angyalok negyedben „csak” í ponttal mentek.

77192

Suja Timi (zöldben) volt a somorjaiak egyik legjobbja Kassán

Később érvényesült a papírforma, a hazaiak felszabadultan játszottak, minden játékosuk pontot szerzett, a legtöbbet Jurčenková, aki 16 ponttal járult hozzá a győzelemhez. A somorjaiaknál Suja Vyňuchalová és Hasková 11-10-9 ponttal végeztek úgymond a somorjai pontlista élén, de ez nem vigyasztalta őket, bár ezen a meccsen a hazaiakat nem lehetett megszorongatni.

,,A topfavorit ellen játszottunk, szerettük volna megnehezíteni a Kassának az utat a győzelemhez. Ez csak az első negyedben sikerült, amikor agresszívan védekeztünk. Továbbiakban ez már nem volt jellemző a játékunkra, támadásban rengeteget tiszta helyzetet hagytunk ki.“ – mondta Kačmarík  Tomáš, az SBK mestere.

A következő meccset már Somorján játsszák és a feladat hasonló lesz: még nehezebbé kell tenni a kassai jó angyalok dolgát.

A meccs március 28-án, 19 órakor kezdődik.

Good Angels Kassa – SBK Somorja 81:43

SBK Somorja: Suja 11, Vyňuchalová 10, Hašková 9, Nagyová 5, Slezáriková 2, Lukáčiková 2, Theiner 2, Keane 2, Lelkes, Marcová.

Negyedek: 25:16, 16:5, 23:10, 17:12

Nézőszám: 500.

77186

Forrás: Somorja város hivatalos oldala

Fotó: basket.sk

Hozzászólások

hozzászólás