Pinte Patrik a Haladásban folytatja

somorja.sk 2017-06-29
Pinte Patrik a Haladásban folytatja

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás focicsapatával készül a somorjai Pinte Patrik, a Ferencváros egykori, 31-szeres szlovák válogatott játékosának, Pinte Attilának a fia.

„Három fiam közül a legnagyobb, Patrik a Slovan Bratislavában nevelkedett, végigjárta a különböző korosztályokat, aztán a felnőtt keretbe is bekerült, ahol két meccsen kapott lehetőséget. Utána a másodosztályban szereplő pozsonyiak második csapatában végigjátszotta a bajnokságot” – nyilatkozta a Haladás hivatalos honlapján Pinte Attila.

A Somorján született középpályás 2000 és 2002 között a Ferencvárosban 52 bajnokin kilenc gólt szerzett, majd a görög Panionioszhoz igazolt, de megfordult az alig 300 lakosú Bacsfán is, mely akkor szlovák II. ligát játszott, utána pedig szép évet töltött a DAC-ban és az STK Somorjában is.

Szerinte a Slovannál elég nagyok az elvárások, s főleg kész játékosokat, külföldieket vesznek, így a fiatalok számára kevés a lehetőség. Ez a fő oka annak, hogy a váltás mellett döntöttek.

„ Örülök, hogy a Haladásba került, hiszen ez egy nagyon jó csapat. Tudjuk azt is, hogy itt bátran lehetőséget kapnak a fiatalok, és Patrik megmutathatja, hogy a Pinte név ismét szép lesz.”

Attila elmondta, hogy fia mentálisan jó, gyors és erőszakos támadó, igazi csapatjátékos, szereti kiszolgálni a társait, utolsó pillanatig küzd, mindent megtesz a sikerért.

„Szűk egy hónap múlva kezdődik a bajnokság, úgyhogy a rávezető edzések helyett egyből belevágunk a kemény munkába. A játékosok jó állapotban érkeztek vissza pihenőjükről, külön kértük őket, hogy az elmúlt héten már fokozatosabban terheljék magukat. – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője a klub honlapjának

A mester elmondta, hogy idén kevés idejük van, ezért idén nem utaznak edzőtáborba, hiszen Szombathelyen is minden adott a színvonalas munkához. A csapat napi két edzéssel az Illés Akadémián készül. A csapat már három játékost igazoltunk, egy középpályást és egy befejező csatárt még mindenképpen szeretnének szerződtetni.

 

Hozzászólások

hozzászólás