Dévény – pozsonyi csata (Fotó: Németh Pogány Eszter)

A megemlékezés délután két órakor kezdődött, amikor Grandpierre Attila tartott tanulságos előadást a dicső pozsonyi győzelemről, a magyarság eredetéről, arról, hogy mivel a történelmet a győztesek írják, ezért a magyarok valós történelmét és eredetét az utóbbi 1000 évben nem mindig tanították helyesen. A tartalmas és kimondottan érdekes fejtegetéseket tartalmazó előadás után először a Vermes Törzs, majd a barantások íjász-, ostor-, kard- és botbemutatója következett, mely szintén nagyon érdekes, izgalmas látványosság volt.

A megemlékezés utolsó előtti részében Vadkerti Imre lépett mikrofon elé, az ő fantasztikus hangján csendült fel többek között a Bánk bánból a Hazám, hazám. E csodálatos dallam bejárta az ódon várrom minden zugát, a Dunát, a Morvát és azt üzente az ősöknek: Itt vagyunk, emlékezünk, s nem feledjük azt a szenzációs diadalt, mely megalapozta a magyar államiságot.

A megemlékezés legvégén az emlékező tömeg átvonult a Dunához, s aki hozott magával nyilat, az felsorakozott a Duna partján és a megadott jelre kilőtte azt az 1110 éves pozsonyi csata és azoknak a hősöknek az emlékére, akik a négyszeres túlerőben lévő egyesült európai seregek ellen is hatalmas győzelmet arattak.

(Fotó: Németh Pogány Eszter)

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. között zajlott le a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc), illetve Dévény alatt, s a kora középkor egyik legjelentősebb ütközete volt. A magyar fennhatóság területe a 900-as években nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért a Keleti Frank Királyság döntő csapást akart mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse, vagy visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Fejedelemség és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével ért véget, amiben a Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig magyar határvonal lett.

Aki részt vett a megemlékezésen, bizonyára egyetért velem abban, hogy lélekfelemelő érzés volt a helyszínen részese lenni az eseménynek.

Méry János