Miért vállalhatnak még mindig közéleti szerepet a  kommunista rendszer elvbarátai?

Méry János 2017-07-29
Miért vállalhatnak még mindig közéleti szerepet a  kommunista rendszer elvbarátai?

Kedves olvasó! Van egy komoly kérdésem Önökhöz. Szabad-e a kommunista hatalmat kiszolgáló személyeknek a rendszerváltás után, de főleg a 21. században szerepet vállalniuk a közéletben? Ráadásul olyan szerepet, mellyel a felvidéki magyarság fennmaradásának és érdekei ellen vállaltatik. Szabad-e, és belefér-e ez valahogy bármilyen európai, keresztény életfelfogás keretei közé? De ha már belejöttem a kérdésekbe, folytatom: Hogy oszthatják az észt olyanok, akik azt a rendszert szolgálták ki, melyben minden szabad gondolat ördögtől való és eltiprandó volt? Ahol a vallásos embert és a vallást üldözték? Ahol munkatáborokba juttattak több millió embert, mert más volt a véleményük, és mert ezért veszélyt jelentettek a szocialista társadalom fejlődésére?

„(…) Úgy tettek, mint aki nem tudja, hogy Terror nélkül nincs kommunizmus, mert egy rendszert, amely nem emberszabású, csak embertelen módszerekkel lehet az emberekre reákényszeríteni. (…)

(…) A haladó értelmiségiek között ritka volt a kommunista. Olvasott, tájékozott, művelt fejű emberek voltak, akik a kommunizmusban nem láttak egyebet, mint személyes érvényesülési lehetőséget. Ritka volt közöttük a cinikus stréber, aki bekéredzkedett a pártba. Aki így cselekedett, mindig a silányabbja volt: a sekélyes tehetségű és kétes jellemű író, aki orrhangon kérte, „vizsgálják át a múltját“, állapítsák meg – tárgyilagos elvhűséggel –, érdemes-e a tisztségre. (…)“

Eddig a Márai idézet. Bizony sokan úgy tettek, mint ha nem lenne kommunizmus. S bár számomra erkölcsileg elfogadhatatlan, ha valaki belépett a pártba, de volt olyan, hogy a család eltartásáért vagy a testi épségéért valaki elfogadta, hogy legyen pártkönyvecskéje, de se előtte, se utána senkinek sem ártott.

De voltak és vannak olyan emberek, akik nem ebbe a kategóriába tartoztak. Ráadásul voltak besúgók is az elvtársak között. Nem is kevesen. Legtöbbjük abból tartotta el a családját, hogy a rendszer számára gyanús emberekről, jelentettek, mely jelentéseknek sokszor komoly következményeikkel jártak arra nézve, akiről jelentettek. Magyarul: az adott STB-s abból a pénzből tartotta el a családját, amit azért kapott, mert valakit – például barátját, focista társát, zenekari barátját, stb. – jobb esetben elárult azzal, hogy például jelenttette, hogy misén volt, stb., rosszabb esetben viszont rágalmazott.

Vajon ezeket a tényeket is leírják azok a ma is közéleti szerepet vállaló egyének az életrajzukba, akik ma, amikor már megengedett nemzet és a haza szavak használata, akkor demokraták, polihisztorok, és antikommunisták? Vagy ezekről a huszonegyedik században már illik hallgatni? Vagy a tisztelt szerző úr azt gondolja, hogy mindenki teljesen hülye? Hogy az embereket még ugyanúgy ostobának lehet nézni, mint a kommunizmus alatt? Nem!

Persze az illetékesek mondhatják, hogy könnyű a fiataloknak, mert nem kell olyan rendszerben élniük, amiben ők éltek. Ez viszont csak részben igaz. Mert nem egy és nem tíz olyan embert ismerek, aki annak ellenére sem lépett be a pártba, hogy meghurcolták vagy nem engedték továbbtanulni az illetőt. Szóval van példa, és van összehasonlítási alap.

Távol álljon tőlem, hogy ítélkezzek akárki felett is. Arra ott van a Mindenható, a Magyarok Istene. Ő előtte majd egyszer mindenki egyenlő elbírálásban részesül, és mindenki azt kapja, amit megérdemel. De mégis annyit had írjak le, hogy ha egyszer valaki egy rendszert kiszolgált, vallotta, vállalta elveit, akkor hogy a búbánatos fenébe állhat be egy másik rendszerbe – mely amúgy az előző rendszernek teljesen az ellentétje – okoskodni, akár írogatni, az észt osztani. Lehet, hogy bennem van a hiba Kedves Olvasó, de nem értem. A hab a tortán pedig az, amikor mindezek mellett egyesek még bomlasszák is a közösségünket…

Itt az ideje, hogy végre szembenézzük a tényekkel és bármennyire is tiszteljük az idősebb generáció tagjait, megpróbáljunk mindenkivel az szerint bánni, hogy mennyire maradt az élet viharában egyenes a gerince. Mert, ahogy Márai mondja:

„Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.“

Megjelent a Csallóköz hetilap 28. számában, 2017. július 12-én

 

Hozzászólások

hozzászólás