Hatvanhat éves korában elhunyt Ozogány Ernő, kapjuk a hírt a szerkesztőségbe. Sokan, mint villamosmérnököt ismerték, és sokan, mint a technikatörténet és művelődéstörténet jó ismerőjét, aki számos könyvben adott számot tudásáról.

Ozogány Ernő szüleit a második világháború után kitelepítették Magyarországra. Ernő Budapesten látta meg a napvilágot 1951. május 14-én, 1955-ben települt vissza a család a Felviékre, Tejfalura. Itt kezdte meg alapiskoláit, a gimnáziumot a szomszédos Somorján végezte el 1969-ben. Egyetemre Párágba ment, 1975-ben szerzett diplomát a Cseh Műegyetem Villamosmérnöki Karán digitális hang- és képmérnöki szakon. Az egyetem után a Csehszlovák Televízió pozsonyi stúdiójában hangmérnökként, majd képmérnökként dolgozott. 1981-től 1990-ig a pozsonyi Szakszervezetek Háza műszaki tanácsadója volt, majd az Istropolis Kongresszusi Központ igazgatóhelyettese. 1999-től 2011-ig ismét a Szlovák Televízióban dolgozott, innen vonult nyugdíjba. 1991–1992-ben a Szlovák Közszolgálati Televízió felügyelőtanácsának, 1994–1995-ben az Országos Rádió és Televízió Testület tagja volt.

Fotó: Felvidék.ma, archív

Az 1970-es évektől számos írása jelent meg, elsősorban tudományos ismeretterjesztő cikkeket és könyveket írt. A cikkei a szlovákiai magyar lapokban jelentek meg, többek között a Hétben, a Nőben, a Tábortűzben, a Vasárnapban és az Új Szóban. Külső munkatársa volt a Pátria Rádiónak is. Több művet fordított magyarra.

Számos könyvet írt Lacza Tihamérral és Kiss Lászlóval közösen: A magyar tudomány évszázadai, A magyar tudomány évszázadai II., Zsinórpadlás és a Gondolatokból épült katedrális. Vojtek Katalinnal írta meg a Magyar nagyasszonyok című tanulmánykötetet. Több könyvet pedig egyedül jegyzett: A tudás fájáról, A tudás almája, Magyar atomocska, Lajtától keletre, Dobozba zárt múzsa, Pandóra szelencéje, A labdarúgás 75 éve Tejfalun; A nemzet virágai, Jó mulatság, férfimunka.

Ozogány Ernő igazi polihisztor volt, hiszen érdekelte a sporttörténet, Tejfalu története és erősen kötődött a településhez, felkutatta többek között népszokásait is. Kutatta Pozsony magyarjait, a természeti katasztrófákat, írt Prágáról és minden idejét annak szentelte, hogy jobbá tegye a világot, azzal is, hogy annak rejtélyeit megismerteti a felvidékiekkel. Gyakori vendége volt az iskoláknak is, ahol lebilincselő előadásaival kötötte le a hallgatóság figyelmét és keltette fel az érdeklődést a tudományok iránt a diákokban.

Ozogány Ernő prágai évei alatt aktív tagja volt az Ady Endre Diákkörnek is, így nem csoda, hogy a szervezet hatvanadik évfordulója kapcsán – idén tavasszal – őt is felkérték, fogalmazza meg gondolatait: „Prágai diáknak lenni a múlt század hatvanas évei folyamán egyre inkább rangot jelentett. Ki is alakult róluk a legenda: a legjobbak mennek csak a cseh fővárosba. Nehéz megítélni, ez mennyire igaz. Viszont tény, tökéletesen tisztában voltak Thomas Alva Edison életszemléletével: a zsenialitás egy százalék tehetség, kilencvenkilenc százalék munka. Prágai magyar diák nem adhatta fel a harcot, így aztán negyedakkora  volt náluk a lemorzsolódás, mint a csehek körében. Ez alapozta meg a róluk kialakult legendát.” Talán ez alapozta meg az ő későbbi életét is, munka, szorgalom jellemezte őt.

Ismét szegényebbek lettünk! Isten nyugosztalja!

Neszméri Tünde, felvidek.ma