Szűz Mária városa

somorja.sk 2017-09-11
Szűz Mária városa

Somorja város utcáit járva akarva-akaratlanul is különleges emlékekbe botlunk, de talán fel sem tűnik, mit tudnak mondani számunkra ezek a műemlékek. Mária szobrok, domborművek, freskók, városunk címere és neve is egy egyedülálló kapcsolatra mutatnak rá: Nagyboldogasszony üzenetére, mely így augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén nagyon aktuális.

Nagyboldogasszony és Somorja különleges viszonyát őrzi a város neve, története, hagyománya. A község ősi neve tulajdonképpen Szent Mária volt, és így szerepel már 1287-ben is, de szerepel Samariae alakban is már 1466-ban.

Somorja címerében a Szűzanya a kis Jézussal az ölében köszönti az ideérkezőt az országút melletti várostáblán.

A katolikus templom védőszentje Nagyboldogasszony, így hát egyben templombúcsúja is. A régi templom, a mai református templom – mely az egyik legrégebbi templom lehetett ezen a területen amelyet Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek – és  annak feltárt freskói is tanúskodnak arról a tényről, hogy a város különleges kapcsolatot ápolt a Szűzanyával és róla kapta nevét.
Somorja-Samaria tehát Szűz Mária városa, mely mai napig olvasható a város honlapján, a róla szóló brosúrákban és egyéb felületeken is.
Ma már könnyedén bánunk a szavakkal, nevekkel, csűrjük-csavarjuk őket, helyettesítjük idegen szavakkal, tisztaságukra nem figyelünk. Régen a névnek fontos és pontos jelentése volt, mely nemcsak egy szó volt, melynek a jelentését bármikor kényünkre-kedvünkre változtathatjuk. A név kötelességeket vont maga után: méltó lenni a névhez és annak jelentéséhez, ápolni, őrizni és fenntartani a kapcsolatot, melyet nevünkkel ránk ruháztak

A folytonosság idejében, mikor szocializmus és kapitalizmus nem szabdalta ketté életünket, a templombúcsú a település életének legfontosabb eseménye volt.
Minden falunak megvolt a védőszentje, kinek ünnepe az évkörben a település legnagyobb eseménye volt: kiemelt, egyedi ünnepségi rítusokkal, vásárokkal, körmenetekkel és településenként változó, gazdag hagyományokkal ünnepeltek az emberek, erősítették meg hovatartozásukat. Mára a folytonosság megszakadt, és ezek az ünnepek szinte semmit sem mondanak a mai ember számára.

Amikor visszanyúlunk egy-egy régi ünnephez, a régiek révén valami mélyebb, szellemi, lelki tartalmat szeretnénk megidézni, megérteni; saját életünkre, korunkra átültetni, töltekezni belőle. Hiszen az élet – a mai kor üzenete ellenére – nem csupán anyagi szinten létezik, hanem magasabb szinten teljesedik ki és nyer értelmet.  Ez a lényeg, ami miatt igenis fontosabb egy eszme, hit, erkölcs, meggyőződés ápolása, mint az, hogy olcsóbb-e a kenyér vagy, hogy kátyúsak-e az utak. Ezért kell helyreraknunk kapcsolatunkat a, Gondviselő Istennel, mindenkinek a maga szintjén: erőihez, lehetőségeihez mérten. És ebben a Boldogasszony-kapcsolatunk segítségünkre lehet.
A hagyomány szerint Boldogasszony napján, betegsége idején, végső óráiban első szent királyunk, István, felajánlotta a koronát és ezzel együtt az országot Máriának, s ő maga is ezen a napon tért meg Teremtőjéhez 1038-ban.
Onnantól kezdve Magyarország örökös királnyője, patrónája, oltalmazója a Szűzanya. Ez a felajánlás a maga nemében páratlan a világon; ezen felül pedig a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán, egészen a 20. századig a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa.

Somorja és Mária kapcsolata is egy tőről fakad. Mária országában Szűz Mária városa.
Abban az előnyös helyzetben vagyunk, hogy évente meg tudjuk ülni Szent István királyunk ünnepét, nemzeti ünnepként. Fontos lenne, hogy ez összekapcsolódjon azzal a lelkiséggel, amit Szent István képviselt, és mely élete végén egész élete betetőzéseként egy szimbolikus cselekedetben nyerte el valódi értelmét: Mária örökébe adott minket. Helyezkedjünk tehát vissza oda, ahonnan eredendően származunk, ahonnan kikoptattak, erőszakosan kiszakítottak minket idegen erők: eszmék, irányzatok, áramlatok, politikai törekvések vagy csak a szürke, fásult hétköznapok.

Mária városa, országa lassan csak névében lesz az. Hozzuk vissza tehát elsősorban szívünkbe az eszmét, újítsuk meg a pecsétet a szövetségen.
Töltsük meg élő hittel, derűs bizakodásunkkal a Mária-tiszteletet: járjuk a Felvidéken is járható Mária utat (kevesen tudják, de Somorja és bacsfa-Szentantal  is része) keressük fel kegyhelyeinket, de legfőképpen, biztosítsunk szívünkben helyet az Istenanyának,mivel ő tud legtökéletesebben közbenjárni egyéni és közösségi sorsunkért, engesztelni bűneinkért.

A nyugati templomok kiürülnek, elnéptelenednek, bérbe adják őket. A hívők elfogynak, az erkölcsök fellazulnak.
A kommunizmus gyökereiben irtotta a ki közösséget és a máshogy gondolkodás lehetőséget, és az akkori gépezet olyan jó munkát végzett, hogy ma is ezt nyögjük: félünk mások lenni, félünk kilépni a pénzhajszolás mókuskerekéből, félünk szembeállni a másik, a többség véleményével, félünk a tévé és az internet által ránk kényszerített sémák nélkül gondolkodni. Az állandó fenyegetettségben miféle segítségünk van? Egyáltalán honnan kaphatunk kellő tisztánlátást a dolgokhoz?
Mindszenthy József hercegprímás bíborosunk, a kommunista fenyegetettségben – ahol a vallás, a hit üldözendő és eltiprandó volt – meghirdette a Mária-évet: Mária zászlói alatt, az ő erejével a legzivatarosabb időkben is ezrek, tízezrek gyűltek össze és vonultak fel.

A kommunizmus a múltunkat eltörölhette, történelmi épületeinket lebonthatta, műkincseinket elherdálhatta, közösségeinket szétzilálhatta. De ha visszatérünk közösségünk szellemi alapjaihoz, s abból építünk új hazát – szellemi, hazát – akkor hiába a gonosz mesterkedése!

Összefoglalva: A Szűzanya nem csak egy név, hanem óriási erő: az ő közbenjárása által, élő hittel erőinket megsokszorozza és Jézus Krisztus közelségébe emel minket, melyre a mai materialista világban, a kiszikkadt lelkek világában egyre nagyobb szükség van.
Boldogasszony ma is visszafogottan mosolyogva néz ránk Somorja városházának reliéfjéről, címerünkből; gyönyörű templomaink festményeiről, szobrairól, a Fő téren álló, tévesen Szentháromság szobornak nevezett, Nagyboldogasszony szobor csúcsáról. Csak arra vár, hogy mi is végre felemeljük fejünket hétköznapi ügyes-bajos dolgaink közül, s feltekintsünk reá. S engedjük, hogy a kegyelem láthatatlanul is beszivárogjon életünkbe.

 

Megjelent a Csallóköz hetilap 33. számában, 2017. augusztus 16-án

 

Hozzászólások

hozzászólás