Győzelmet győzelemre halmoz a somorjai Csali

somorja.sk 2017-09-24
Győzelmet győzelemre halmoz a somorjai Csali
Tavaly a Fölszállott a páva televíziós népzenei- és néptánc­tehetség-kutató verseny együttesek kategóriájának győztese a somorjai Csali Gyermek-néptáncegyüttes volt. Egész Dél-Szlovákia nekik szurkolt, és velük örült a győzelemnek. Nagy Myrtillel, a Csali vezetőjével beszélgettünk.
Szlovákiában, elsősorban Dél-Szlovákiában ismert, szakmai körökben is elismert a Csali. Ez ösztönözte önöket arra, hogy jelentkezzenek a Pávára?
2015-ben szerveztek először Röpülj pávát gyerekeknek, figyelemmel követtem, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mi is megjelenhetnénk ott, hogy egy kicsit bevigyük a Csalit a köztudatba. Somorján közel 40 éve működik egy nagyon jó színvonalú gyerekcsoport, amekkora nincs több Dél-Szlovákiában, mert nálunk 160 gyerek táncol négy korcsoportban, jó lenne reklámozni magunkat. A Pávát így fogtam fel. 2016-ban kiírták a pályázás feltételeit, s láttam, hogy nem férünk bele. Több mint valószínű, hogy nagyon kevés csoport jelentkezett, mert megváltoztatták a feltételeket, egy kicsit kitolták a korosztályt, ebbe belefértünk. Megkérdeztem a gyerekeket, részt akarnak-e venni, és ők igent mondtak. Elküldtem a jelentkezést, azzal a céllal, hogy megmutatkozzunk, fölhívjuk a figyelmet a szlovákiai magyarság néptánckultúrájára, hagyományos kultúrájára. Abszolút nem reméltük, hogy a döntőig menetelünk. Sőt, a felvételek előtt volt egy felkészítő Páva-tábor, ahol olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy ne nagyon reménykedjünk a továbbjutásban.
Szakmai oldalról?
Igen, szakmai oldalról. Volt egy hölgy, aki azt mondta, az elődöntőre készüljünk úgy, hogy legyen második koreográfiánk, mert sohasem lehet tudni, de szerinte harmadikkal már nem kell készülnünk.
Ez kedves bíztatás. 
Az elődöntőben három csoport versenyzett, a gyereknek azt mondtam, 33,33333 százalék az esélyünk a továbbjutásra. Az a lényeg, hogy jók legyünk, kiadjuk magunkból a legtöbbet. És mi nagyon vidáman vettük végig az egészet.
Az látszott is a tévéközvetítésből.
Nem szűköltünk. A magyarországi csoportoknak a Páva óriási presztízskérdés volt. Amikor mi voltunk az elődöntőben, volt ott egy néptáncegyüttes, amelyiknek a felnőtt csoportjai is mindig indultak, és az elődöntőben véreztek el. Előző évben is indultak, és akkor is az elődöntőben véreztek el, most megint az elődöntőből pottyantak ki. Ők ezt hatalmas tragédiának élték meg. Nagyon-nagyon komolyan vették. Az a különbség a magyarországi néptáncegyüttesek meg közöttünk, szlovákiai magyar csoportok között, hogy ők nagyon keveset lépnek föl, egyfolytában minősítő versenyekre járnak, egyfolytában bizonyítaniuk kell a községnek, a fenntartónak, az alapítványnak, hogy jók. Nálunk nem annyira lényegesek a versenyek, nálunk az a fontos, hogy sokszor lépjünk fel, hogy vidéken lássanak minket, örüljenek, legyen egy kis esztétikai élményük, hogy jól érezzék magukat. Mi nem görcsölünk.
Itt van az Eszterlánc kétévente. El lehet jutni szlovák, országos versenyre.
Tavaly elmentünk. A Pávának köszönhetően a középső csoportunk nagyon megerősödött, elmentünk az össz-szlovákiai versenyre, azt is megnyertük. A tavalyi év ilyen volt.
Azt lehetett látni, hogy a gyerekek tombolnak, boldogok, de miután hazajöttek, hogyan dolgozták föl?
Nagyon jól. Én nem tudom, hogy más csoportban hogy van, de a mi gyerekeink nagyon lazák, rugalmasak, közben nagyon fegyelmezettek. Több mint valószínűleg azért is, mert én is ilyen vagyok. Ha kell, nagyon laza vagyok, viccelődünk, nagyon sokat nevetünk, de amikor munkáról van szó, nagyon következetesen és keményen dolgozunk. Ennek is köszönhető, hogy megvolt ez az óriási siker, mi, vezetők nem teltünk el ettől, ők is úgy vették, megnyertük, megyünk tovább. Egyedül azokra a gyerekekre volt egy kicsit rossz hatással ez a győzelem, akik kimaradtak, sajnos, csak harminc gyerekkel mehettünk.
Aki részt vett a Páván, keményen dolgozott.
Imádtunk oda járni, mindig szerdán mentünk, ott aludtunk egy iszonyatos hotelban, a poloskák összecsipkedték a gyerekeket. Csütörtökön egész nap bent voltunk a stúdióban, pénteken korán reggeltől, és este volt az élő adás. Még ezt is élvezték a gyerekek. Nem fáradtak el. Viseletben kellett egész nap lenni, itt forgattak, ott forgattak. Nagyon élveztük az egész folyamatot, és felszabadultak tudtunk lenni, amikor teljesíteni kellett.
Hány műsorral mentek?
Az első a gömöri volt, a második magyarbődi, a harmadik Vág–Garam közi.
A magyarbődi nem a legegyszerűbb.
Nem a legegyszerűbb, de az benne volt a lábukban, mert volt mind a két csoportnak magyarbődi koreográfiája. Ami teljesen új volt számukra, és az anyagot is két hét alatt kellett megtanulniuk, az a harmadik koreográfia volt. A középdöntő után másfél hétttel utaztunk a döntőre. Másfél hetünk volt, hogy elkészítsük a harmadik koreográfiát. Kikértem a gyerekeket az iskolából, három napig próbáltunk, elmentem Martosra, kikunyeráltam a hagyományőrzők ruháit. Olyan jó szám lett, a gyerekek imádják a mai napig.
Magyarországon a győzelem presztízskérdés. Azt nevelik a gyerekekbe, hogy neked győznöd kell. Meg lehet ezt úgy is oldani, hogy te jó vagy. Nem baj, ha veszítesz, akkor is jó vagy. Aki Magyarországon veszt, bújjon az asztal alá szégyenében.
Akkor vége a világnak, igen. Ezt én is érzékeltem a Páva alatt. Ott is sokan sírtak. Aki kiesett, sírógörcsöt kapott. Ha mi kiestünk volna, nem tudom elképzelni, hogy ezek a gyerekek sírtak volna. Annyira lazák és jó fejek. Mentünk a középdöntőbe, két csoport volt, vagy továbbjutunk, vagy nem. A döntőben már azt mondtam, gyerekek, itt vagyunk a döntőben, teljesen mindegy, hogy nyerünk vagy nem, a legjobbak között vagyunk.
A döntőig a szakma értékelt, utána a közönségszavazatokon múlott a győzelem. 
Amikor élő adásban értékel a szakma, tulajdonképpen úgynevezett nevelési munkát végez. Hogy a széles közönség a tévé előtt valamit megtudjon. Minek értékeljék a tévében, hogy van egy-két csámpás gyerek. Ezek a csoportok, amelyek élő adásba kerültek, már nagyon sok szakmai zsúrizésen mentek át. Én is tisztában vagyok azzal, milyen hiányosságaik vannak a gyerekeknek. A zsűritagok sok mindent elmondtak Gömörről, Magyarbődről. Magyarbődről olyan számot csináltam, amelynek volt egy kis mondanivalója, hogy sajnos 67-ben megszűnt a magyar iskola, azóta a magyarság eltűnt. Ennek apropóján Agócs Gergely ezt elmondhatta a tévében. Tudják, hogy ha nálunk bezárják a magyar iskolát, vége a magyarságnak.
Volt egyéb szakmai értékelés?
Nekünk is volt egy mentorunk, aki a kívülálló szemével látta a koregráfiát, adott ötleteket, hogyan lehetne javítani. Az elején látták, hogy a fiúk elég púposan táncolnak, én is láttam, de korbeli sajátosságnak vettem. A mentorok figyelmeztettek, hogy ezt nem szeretik. Szeptembertől arra gyúrtunk, hogy kiegyenesítsük a fiúkat. Mire élő adásba kerültünk, minden fiú szépen kiegyenesedett. Minden szakmai tanácsot betartottunk, tudtuk, hogy nem akárkiktők kapjuk, és azt is, hogy biztosan nem akar nekünk rosszat.
Egész Somorja szavazott?
Biztos. Egész Felvidék. Itt akkora szurkolótábor volt a Moziban! Mondtuk is a gyerekekkel egymásnak, hogy inkább itt lennénk, és szurkolnánk magunknak. Nagyon büszkék voltak ránk.
A győztes egy tajvani utat kapott jutalmul, részt vehetett a yilani Nemzetközi Gyermekfolklór-fesztiválon.
Ötvenfős küldöttség ment, mi voltunk 32-en a Csaliból, a Jászság gyermek-néptáncegyüttesből volt három pár meg a vezetőjük, kísérőzenekar, Erdélyi Luca, aki az énekes kategóriát nyerte meg és egy énekes kisfiú, aki ugyan nem volt pávás, de szükség volt rá és egy háromtagú tévéstáb. Nagyon megerőltető volt a turné, négy nap kétszer léptünk fel. Rendkívül meleg volt, végig több mint 35 fok és 90 százalékos páratartalom.
Hogyan fogadta a közönség a pávásokat?
Hosszú éve óta zajlik Yilanban ez a nemzetközi gyermeknéptánc-fesztivál, van egy kialakult közönsége. Június végén kezdődik, és augusztus közepéig tart. Kéthetente váltják egymást a csoportok. Nagyon nagy sikert arattunk. A fesztiválon főleg ázsiai csoportok voltak. Míg ők a testükkel meg a kezükkel dolgoznak, nálunk a láb a leghangsúlyosabb.
A zenénk is más.
A zene is, a ruha, a szoknyák, a virtuóz tánc. A fiúk legényese nagyon tetszett nekik. Az utolsó fellépésen állva tapsolt a közönség. Mi igyekeztünk belopni magunkat a közönség szívébe, minden műsorunk végén elénekeltünk egy kínai dalt, a Moli huát, arra mindig vastapsot kaptunk.
Számos fellépés, szokatlan körülmények. Mennyire viselte meg ez a gyerekeket?
Semmi gond nem volt velük. Előre fölkészítettek bennünket, hogy nem fog ízleni az étel, nincs ágy, ők nem használnak matracot, csak deszkalapon aludtunk, de azt is megszokták. Egyik se nyafogott, hogy kemény. Éjszaka is föl kellett lépni, zokszó nélkül végigcsinálták a rengeteg föllépést. Az ízviláguk elég szokatlan nekünk, más fűszerek, volt gyerek, aki minimális mennyiséget evett, de arra ügyeltem, hogy senki ne haljon éhen. Könnyedén, lazán vették a gyerekek, a fellépéseken meg százszázalékosan teljesítettek ilyen körülmények között is. Szigetvári József, a CIOF magyarországi képviselője évek óta jár ki csoportokkal külföldi fesztiválokra, azt mondta, nagyon félt, hogy sok gond lesz velünk, hiszen kisgyerekek is voltak velünk, tízévesek, hogy fogjuk ezt bírni, azt mondta, ő még ilyen fegyelmezett, közben jókedvű, mindent sportosan vevő csoporttal még nem volt kint, pedig harminc éve jár ki.
Voltak még furcsaságok?
Az ágy nagyon kemény próba volt, de mivel nagyon meleg volt, a takarón aludtunk. Az étel volt furcsa. A tajvani konyha biztos nagyon jó, de mi menzán étkeztünk több száz fesztiválszereplővel. A magyar konyha is nagyon jó, de nem menzán. Ők más fűszereket használnak, volt egy-két hasmenés. A legnagyobb furcsaság, hogy a tajvaniak nem tudnak úszni. Elvittek minket az óceánpartra, és nem engedtek be a vízbe. Azt mondták, hogy mélyül. Minél beljebb megyünk, annál mélyebb. Mondtam, hogy ez mindenhol így van. De vannak helyek, ahol hirtelen mélyül, és ott forog a víz, nálunk sincs kibetonozva a tengerpart. De ott már veszélyes. Hiába mondtam, hogy mi tudunk úszni, térdig engedték be a gyerekeket. Kétszer vittek ki az óceánpartra, az első alkalommal még nem tudtuk, hogy nem szabad bemenni a vízbe, és beúsztam. Ott rohangált a vízimentő, aki szerintem nem tudott úszni, ordibált, mindenki kiabált, Myrtil néni, gyere ki, mert gond van. Kijöttem, a mentő még le is fotózott, hogy küldi a rendőrségre a fotómat, hogy be mertem menni. Ők szabályok szerint élnek. Mi sokkal lazábbak vagyunk. Ha valami nem jó, képesek vagyunk a döntéseinket felülbírálni, és újat hozni. Ha a tajvaniak valamit eldöntenek, az úgy is marad, mert a végrehajtó nem dönthet a változtatásról, és mire a felsőbb szintekhez eljutna, addigra már nincs értelme a döntésnek. Például elvittek minket egy nemzeti parkba, ahol semmi látnivaló nem volt. Durva fellépéssorozat után voltunk, és mondtam a vezetőnknek, hogy megnéztük, két órára volt betervezve, de már nincs itt mit nézni, menjünk vissza a szállásra, a gyerekek pihenjenek. Nem lehet. Két órára van betervezve. Volt ott öt darab fa, meg egy út. Meg kellett várnunk, amíg letelik a két óra. Pedig a busz is ott volt. Csak annyi kellett volna, hogy a csoportvezetőnk bólint, rendben, menjünk vissza, de neki mindent pontosan vezetnie kellett, és mindent le kellett adnia a feljebbvalóinak. Náluk az a normális, hogy a szabályok szerint élnek. Ők nem értenek meg minket. Azt mondták, hogy erre menjünk, mi elindultunk a másik irányba, mert arra rövidebb az út, sírva rohantak utánunk, hogy arra nem szabad menni. Nem értettük, de elfogadtuk, hogy ők szabályok alapján élnek.
Mert aki megszegi a szabályokat, az más kegyetlenségekre is képes.
Meg rengetegen vannak. Ha valaki hibázik, elküldik, mert van a helyére száz. Nyilván ezért is dolgoznak precízen. De óriási élmény volt. Volt gyerek, aki nemcsak először repült, hanem először állt mozgólépcsőn a repülőtéren.
Folytatódik a munka. Sok új gyerek érkezik szeptemberben?
Elsősorban a kicsikhez, a Pomlé fesztiválon felléptünk, volt tánctáborunk, sajnos elmarad az Esz­terlánc, de októberben minden hétvégén van fellépésünk. Márciustól június végéig minden hétvégén fellépésünk volt, hol a Kis Csalit, hol a Nagy Csalit, hol az Ifi Csalit vagy a pávás Csalit hívták, de mi Madocsai Imrével mindegyiken ott voltunk. És ezt mind a Páva hozta. Mindenki a Csalit hívja föllépni. Mi nem hirdetjük magunkat, sokan vagyunk, négy korcsoporttal négy pedagógus dolgozik. A két nagyobb csoportnak heti négy próbája van, plusz a pávás próbák. Vannak nagyon szép meghívásaink is, most a Művészetek Palotájában lesz egy Páva-matiné, és a Tisza vidéki táncok bemutatására Diószegi László és Zsuráfszky Zoltán a Csalit hívta meg. Vannak ilyen elismerést is jelentő meghívások. A Hagyományok Házában lesz egyórás gömöri blokk azoknak, akiknek Figurás bérletük van. Lesz benne tánc, előadás, viselet, ének. Egyórás műsort adunk.
Ez itt is jó lenne, ha marad még energiája a Csalinak.
Ha ezt a műsort elkészítjük, akkor már elő tudjuk adni itt is az iskoláknak. Egyébként föl szoktunk lépni itt is az iskoláknak, kivetítem a térképet, tartok egy kis előadást, rendhagyó néprajzi, honismereti órát kapnak a gyerekek. Ezt minden évben megcsináljuk, a tavalyi év ebből a szempontból kimaradt, akkor gőzerővel a Pávára készültünk.
Grendel Ágota, ujszo.com

Hozzászólások

hozzászólás