Anyanyelve miatt aláztak meg egy ügyfelet a somorjai OTP-ben

olvasó 2017-10-12
Anyanyelve miatt aláztak meg egy ügyfelet a somorjai OTP-ben

A körkép.sk számol be a következö történetről utalva a 2015-ös Deichmann ügyre. Ekkor egy ott dolgozó hölgy a magyar nyelv használata miatt került nehéz helyzetbe. Abban a városban ahol a magyarok részaránya még mindig többséggel bír az erős betelepülés ellenére is.

A történet szeptember 22-ére nyúlik vissza mikor a helyi OTP Bank fiókját meglátogató ismerősöm, Polgár Hajnalka a sorát kivárva magyarul köszönt az ott dolgozó hölgynek. A kisasszony elutasító hangnemben közölte, nem tud magyarul és felszólította, hogy beszéljen szlovákul.

Mivel az OTP Bank reklámanyagaiban az szerepel, hogy ebben a fiókban biztosítva van a magyar nyelvű kommunikáció Hajnalka azt válaszolta, megvárja, míg számára ezt a szolgáltatást biztosítják. Az őt kiszolgáló hölgy felszólította, hogy tegye szabaddá a helyet mások számára, mert a magyarul tudó kolléganője éppen elfoglalt. Szó szót követett a hazafias alkalmazott „erősítést” kapott egy szintén ott dolgozó fiatalember személyében, felváltva egymást túlszárnyalva támadtak a következő kifejezésekkel.

 

Az OTP somorjai bankfiókjában elvileg magyarul is beszélnek.

 

„Ez itt Szlovákia”

 

„Nem tud szlovákul? Nem szégyelli magát? Hol él maga? Mi nem vagyunk kötelesek magát magyarul kiszolgálni! Ha magyar kiszolgálást akar, költözzön Magyarországra!“ Nyomatékként a végére odakerült a kedvenc mondatom is. „Ez itt Szlovákia!”

 

Ekkorra már Hajnalkában is felforrt Rózsa Sándor betyár vére, ám nyugalmat erőltetve magára államnyelven a következő riposztot adta: „Igen Szlovákiában élünk, ebben az országban érvényesek a nemzetközi szerződések és egyezmények, léteznek törvényi előírások, egy magyar tulajdonú bankban vagyunk, egy többségében magyar városban.”

Időközben a túlbuzgó banki hivatalnok jóvoltából rendőri erősítés is érkezett, aki jegyzőkönyvbe vette az esetet.

Hajnalka önérzetes felvidéki magyarként él a törvény által biztosított fogyasztóvédelmi és nyelvhasználati jogaival, melyeket emberi méltósága és jogai alapvető biztosítékának tart. Panaszát elküldte az OTP Bank szlovákiai és magyarországi vezetőségének, különböző jogvédő szervezeteknek és egyéb érintett hatóságnak is. A törvény által előírt 30 nap letelte után beszámolunk válaszukról.

 

Homokba dugott fej helyett

 

Az efféle kiállás jogainkért követendő példa lenne minden felvidéki magyar számára, hiszen a homokba dugott fej politikája az ilyen és ehhez hasonló soviniszta megnyilvánulásoknak ad táptalajt.

 

Illusztrációs kép: immofinanz.com

Örök rejtély marad számomra, hogy a szlovák társadalom hasonló eseteknél miért nem fejezi ki felháborodását?  Sőt, mindezt tovább gondolva érdekes az Európai Unió érdektelensége is. A magyarok jogfosztása, a Kárpát-medence-szerte történt magyar verések, nyelvi és kulturális jogaink eltiprása, emberi méltóságunk megcsúfolása továbbra sem éri el Brüsszel ingerküszöbét.

Sokszor mi magunk legyintünk ezekre, miközben folyamatosan a kenyér áráért aggódunk. Tudatosítanunk kellene, hogy nem mások fogják kitaposni helyettünk az érdekérvényesítés ösvényét. Több hasonló, elvi kiállásra van szüksége közösségünknek. Nem hősökre és talán nem is szabadságharcosokra, „csupán” önérzetes állampolgárokra Szlovákiában, akik nyíltan elutasítják a kettős mérce alkalmazását.

 

Hiányos demokrácia

 

Látszólag hiába demokratikus berendezkedésű egy állam, ha annak lakói az alapvető demokratikus értékek hiányával küzdenek. Sajnos nem elszigetelt esetről beszélünk, sokszor nem kapnak nyilvánosságot, kellő figyelmet a bennünket ért sérelmek.

Az ilyen megnyilvánulások bárhol bárkivel előfordulhatnak, ezúttal a magyar OTP bankban történt. De ne fordítsunk hátat a minket támadóknak, éljünk állampolgári jogainkkal és követeljük azok betartását.

Csak így érhetjük el, hogy a velünk együtt élő szlovákok ne csak megtűrjenek bennünket, hanem tisztelettel nézzenek ránk és egyenrangú polgártársként is kezeljenek.

Kép: banky.sk

Dian Csaba, körkép.sk

 

Hozzászólások

hozzászólás