A harc, melyet nem árt komolyan venni

somorja.sk 2017-10-13
A harc, melyet nem árt komolyan venni

Pár napja jött a hír, hogy az Európai Bíróság elutasította azt a magyar és szlovák keresetet, amely ellenzi azt az uniós tervet, miszerint az Európában lévő migránsokat adott kvóták szerint kell elosztani a tagállamok – így Magyarország és Szlovákia között is. Így szólt a luxemburgi székhelyű bírói testület döntése. Érvelésük szerint a kvóták „hatékonyan és arányosan” hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére. Eddig a hír.

„A bírósági ítéletet tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy megváltoztassuk a bevándorlás-politikánkat. Az Európai Bíróság szerdai döntése a Soros-terv végrehajtása előtt nyitotta ki az ajtót. Soha nem fogok hozzájárulni, hogy Magyarországot „bevándorlóországgá” változtassák. A volt gyarmattartó uniós országok mára „bevándorlóországokká” váltak, és most ránk akarják erőltetni akaratukat. Arra kaptam felhatalmazást a magyar választóktól, hogy a magyar kultúrát, identitást őrizzem. Az igazi csata csak most kezdődik, politikai harcra van szükség. Meg kell akadályozni, hogy egy állandó mechanizmussal váltsák föl a mostani ideiglenes elosztási mechanizmust.“

Ezt pedig már Orbán Viktor kormányfő mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, pénteken.

Bármennyire is unja már a migráció témáját a Kedves Olvasó, sajnos a probléma valós. Mi magyarok, akár a Csonkaországban, akár itt Felvidéken csak azért gondolhatjuk kevésbé valós problémának ezt a dolgot, mivel Magyarország a kerítés felállításával megállította az ellenőrizhetetlen embertömegek beáramlását, így ez a térség jóval biztonságosabb Európa többi részénél.

S a bekezdésben említett Olaszországgal és Görögországgal mi a helyzet? Miért kéne kvótarendszerrel enyhíteni ezeknek az országoknak a terhét, és rásózni egy adott számú bevándorlót pl. akár Magyarországra, hogyha a görögök és az Olaszok nem védték meg külső határaikat s ezáltal a schengeni övezetet, míg Magyarország megtette azt? Nem nonszensz ez a helyzet kicsit? Valaki nem teljesíti a kötelességét, nem védi meg a határait, s az ezáltal az országba jutott, egyébként integrálódni kevésbé akaró embertömeg egy részét pedig adjuk annak az országnak, aki teljesítette az egyébként szerződésben vállalt kötelességét? Hogy is van ez?

De még mielőtt letámadnának liberális barátaim, megkérdezem: mit is jelent valójában a kerítés megépítése? Mert ezt egy nagyon kényes téma és ezt általában kevesen tudják: nem arról van szó ugyanis, hogy most már senki sem mehet be a kerítéssel védett magyar határon. Épp ellenkezőleg. A kerítés lényege, hogy aki igazolni tudja magát, hogy honnan jön és hová megy az a megfelelő helyen, tehát a határátkelőhelyeken bármikor beléphet az ország területére. Mert mi volt addig? Emberek százai, ezrei, hamis útlevéllel, titokban ellenőrizetlenül lépték át a zöld határt, ott ahol épp kedvük szottyan. Ha én átevezek a Vajkánál, a zárások után az Öreg-Dunán a magyar oldalra és észreveszi valaki, akkor illegális határátlépésért őrizetbe vesznek. De említhetném azt is, hogy mikor a barátnőm a kiskutyáját Csehországba! akarta vinni, a kutyának orvosi vizsgálatokon kellett átesnie, hogy nem hordoz-e valamilyen betegséget, ráadásul útlevelet is kellett neki csináltatni. Akkor hogy is van ez? Az Afrikából és a Közel-Keletről érkező emberek, pedig akkor és ott jönnek át a határainkon, ahogy és ahol akarnak? Ellenőrzés nélkül? Hamis papírokkal? Ezért volt helyes lépés a kerítés megépítése, mely nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védi.

Menjünk tovább. Kvóták. Miről beszél az európai vezetés? Hogy legyünk szolidárisak a migránsokkal s fogadjuk be őket. A kérdés mennyit? Most „csak“ pár ezerről van szó. De a kvótarendszer nem arról szól, hogy azokat fogadjuk csak be, akik jelenleg itt vannak, hanem arról, hogy aki jön – márpedig óriási tömegek indulnak útra -, azokat folyamatosan osszuk szét Európában.

A probléma az, hogy az emberek többsége a jobb élet reményében jön Európába. Líbiában például kiderült, hogy az úgynevezett NGO-k, azaz nem kormányzati szervek (non govermental organization) olyan kisfilmeket vetítenek az embereknek, ahol arról beszélnek, hogy pénzt, autót, házat és nőt kap az, aki útra kel. Nem csoda hát, hogy Európába érkezvén elégedetlenkednek, az pedig végképp nem, hogy nem akarnak munkába állni. S ezek a szervezetek  – bizonyíthatóan -, olyan helyekről kapnak dollár ezreket, melyek George Soroshoz köthetők. Nem, nem egy majd 90 éves embert nézett ki a magyar – és még vagy fél tucat európai ország – kormány a mumusának, hanem az általa elindított létrehozott és pénzelt, jól felépített vállalkozói birodalmat, melynek lényege, hogy évente 1 000 000 migránst kell betelepíteni Európába. Ez a Soros-terv. Ezt maga az öreg Soros mondta el egy brüsszeli előadásában.

De vissza a integrálódáshoz: a tavaly Németországba érkezett 1000 000 ember közül – s most jól figyeljenek -, 5000, azaz ötezer ember állt hivatalosan munkába. No de akkor mit csinál a többi? Elmondom: a Németországban dolgozó emberek adójából él. Nem is rosszul. Hol van itt a logika Kedves Olvasó?

Jézus tanítása szerint ugye minden rászorulón segíteni kell. Ezt én is így gondolom. De ki a rászoruló? Aki segítségre szorul, akinek az élete veszélyben van, akit üldöznek otthon, akit gátolnak abban, hogy biztonságban és szabadon akar élni egy adott országban.

Mindenkinek a saját országában kell boldogulnia elsősorban, viszont ha úgy dönt, hogy külföldön próbál új életet kezdeni, ráadásul egy olyan országban, ahol az ő országához képest más kultúrájú emberek élnek és mások a szokások, akkor a többséghez kell alkalmazkodni, nem pedig fordítva.

S közben pedig Ukrajnában BETILTOTTÁK a magyar nyelvet a középiskolákban és az egyetemeken.

Ez bezzeg rendben van ugye, kedves Európai Bizottság?

Indul a harc. Vegyük komolyan.

 

Méry János

 

Megjelent a Csallóköz hetilap 36. számában, 2017. szeptember 13-án

 

Hozzászólások

hozzászólás