Megyer

somorja.sk 2017-11-01
Megyer

Az Alsó-Csallóköz központja, Nagymegyer felé vettük az irányt két barátommal, akikkel egy zenekarban hegedülök. Zsuzsi lelkemre kötötte, hogy ne mobilozzak vezetés közben, és el is vette az okosnak nevezett telefonom. Mire szeptember utolsó előtti napján beértünk a sokak által kedvelt fürdővárosba, addigra Babba Mária (a Nap, melyet Erdélyben (is) így neveznek) már eltűnt a horizont alatt.

A szállásra érkezvén kipakoltam a dolgaimat, s közben megjelent egy néni, aki kiadta nekünk a házat. Tollakat és öngyújtókat hozott. Narancssárgákat és sokat. Átadta a zenekar vezetőjének azzal a kísérőszöveggel, hogy a tollon az apartman tulajdonosának a neve van és kéri, hogy szavazzanak rá. No puff…

Hallottam is a dolgot, meg nem is, de végül a zenekar alfája és ómegája ekottyintotta, hogy itt a János, neki is mondja el a dolgot. Beszélgetés-félébe elegyedtünk, szó szót követett, majd figyelmébe ajánlottam S. M urat, aki szintén nagymegyeri, szintén indul a megyei választásokon, ráadásul az iskola igazgatója, sőt városi képviselő is egyben. A hölgy láthatóan meglepődött.

– De ő csak azért lett jelölt, mert XY. visszalépett… A mi jelöltünk pedig már előtte elindult, azért, hogy legyen valaki megyeri is. S persze függetlenül. (Az úton mégis egy óriásplakáton pózolt egy jelenlegi államtitkárral)…

(…) „Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, hét magyar uradalmát, Karján menő vér teszi, nemsokára szövetséggé.“ Szégyen vagy nem, anno a Belga slágere segítségével tanultam meg magyar törzsek neveit. Ezek a nevek bizony sok mai felvidéki településünk nevében is megtalálhatóak. Nagymagyar, Nagykér, Csallóközkürt, Nyék(Várkony), Nagymegyer,stb.

A évszázadok során sajnos ezek a települések meghasonlottak önmagukkal, azaz súlyosan kibillentek a lelki egyensúlyukból – ha van ilyene egy településnek – , és elvesztették önmagukat, az önazonosságukat. A lakosok nem ismerik múltjukat, nem ismerik és gyakorolják szokásaikat, egyre nagyobb része pár évvel ezelőtt kötözött a településekre, de ami a legszomorúbb, az utolsó pár évben jópáran feladták az identitásukat. Tisztelet a kivételnek.

Pedig bizony a Megyeriekben nagy a potenciál. Nagy dolgokra lennének képesek, ha összefognának. Adott egy tanárember, aki becsületesen végzi a munkáját, generációkat nevel fel és tanít és megválasztják Őt az iskola igazgatójának. S van egy valamiféle erő, mely azt szajkózza, hogy miért ne e köztiszteletben álló embert támogassanak az emberek. Vagy pontosabban Őt miért ne és miért mást.

„Azt mondták, hogy senki mást ne karikázzunk, csak a mi jelöltünket. Mondja a néni. Úgy biztos a befutó. Régebben én is a magyar pártra szavaztam, de hát ez a jelölt megyeri, most rá fogok.”

Én próbáltam nyugodt maradni. Elmondtam, hogy a felvidéki magyarság nem osztható ketté, de azzal, hogy mégis kettéosztották 2009-ben, házastársak, testvérek, barátok, csapattársak, hívek vesztek össze, élnek haragban és állnak szemben egymással. S ez rossz. Mert, ahogy Vass Albert mondja, együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.

Nagymegyer tehát ősi magyar település, erre utal neve is, mely szerint a hely már a honfoglalás előtt és után a Koppány nemzetséghez tartozó fejedelmi Megyer törzs szállásterülete volt. Nevét is innen származtatják. A tatárok mindent felégető hadjárata után először 1268-ban említik villa Meger néven. 1369-ben Megere, 1379-ben Megyer néven említik. 1421-ben Luxemburgi Zsigmond a királyi várjobbágyok lakta falut a Kanizsay családdal cserélte el. Ezzel lakói elveszítették korábbi kiváltságaikat, melyeket Hunyadi Mátyás állított vissza 1460-ban. A Kanizsayak azonban továbbra is igényt tartottak Nagymegyerre, így a legenda szerint a megyeriek meghívták Mátyás királyt, hogy tegyen igazságot. 1466-ban érkezett a király Nagymegyerre, a hagyomány szerint sátrát a megyeri erdő szélén álló tölgyfa alatt állította fel (a fa ma is áll és Mátyásfa néven Nagymegyer egyik jelképe). Azt azonban írott források is igazolják, hogy Mátyás 1466. december 15-én Nagyszombatban fogadta a nagymegyeri és izsapi bírót (Zsámbók Ozsváldot és Végh Istvánt) és mezővárosi kiváltságokat biztosított a településnek.

(…) De ki tudja ma mindezt, vagy kit érdekel ma mindez, mikor nemhogy az egységet nem kívánják a lakosok, hanem még egy megbecsült tanárról és igazgatóról is képesek kitalációkat és félinformációkat terjeszteni? S miért? Hogy egy gazdasági lobbi helyi szervezetének embere mellé álljanak.

De nem hiába járt Nagymegyeren Mátyás király és nem véletlenül tett akkor is igazságot Zsámbók Ozsváld és Végh István között. Az ősi Nagymegyer és mai lakosai sem vezethetők félre. Mert egy választás ugyan semmit sem jelent, de ha egy köztiszteletben álló férfi elfogad egy jelölést, akkor bizony illik mellé állni. Mert valaki kapar, tör-zúz és nyomakodik, hogy ott legyen bizonyos helyeken, valaki pedig szerényen, többszöri felkérés után fogadja el a jelölést.

Egy biztos. A döntést majd a megyeriek hozzák meg. Mely nemcsak az adott választásról szól majd, hanem azt is hivatott lesz eldönteni, hogy mennyire kívánja a lakosság a lassan tíz éve tartó megosztottságot egy olyan párt miatt, mely jelenleg olyanokkal van kormányon, akik az utóbbi években a lábukat törölték a felvidéki magyarságba…

(…) A másnap délelőtti próba után Csallóköznádasd felé vettem az irányt, ugyanis bajnoki mérkőzésem volt. Az úton viszont továbbra is Megyer ősi településének sorsa járt a fejemben.

„Omne regnum in se ipsum divisum desolabitur“, azaz minden ország, mely meghasonlik Önmagával, elpusztul. S ez igaz egy adott városra is.

Viszont én hiszem, hogy még van visszaút Megyer számára. És Csallóköz számára. És Felvidék számára.

De ez csak rajtunk múlik…

 

Megjelent a Csallóköz hetilap 38. számában, 2017. szeptember 27-én.

 

Hozzászólások

hozzászólás