Utolsó útjára kísérték Schrantz Györgyöt

somorja.sk 2017-11-06
Utolsó útjára kísérték Schrantz Györgyöt

Szeretett szülővárosában, Somorján, katolikus egyházi szertartás szerint, ma vettek végső búcsút Schrantz György képzőművésztől, aki október 30-án hunyt el.A város lakosai, barátai és tisztelői nevében Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója köszönt el tőle.

Visszaemlékezését azzal kezdte, hogy a művész koporsója mellett abban a közelmúltban felújított somorjai ravatalozóban állhatunk, amelyet megépítése óta az ő gyönyörű mozaikképe díszít. Ez most méltó keretet biztosít az alkotótól való búcsúhoz, s egyúttal ez Schrantz György egyik legjelentősebb alkotása is, amely örökké reá fog emlékeztetni.

„Tíz évvel ezelőtt, több évtizednyi szünet után, ami alatt egy generáció is felnőtt, szerveztük meg az akkor 65 éves Schrantz György kiállítását a somorjai kultúrház galériájában, óriási érdeklődés mellett. Éreztük, akik akkor zsúfolásig megtöltöttük a termet, hogy adósságot törlesztünk, és kötelességünk a Pozsonyban folyamatosan alkotó művész és a szülővárosa közt a kapcsolatot szorosabbra fűzni. Ezt a kiállítást az elmúlt tíz évben még két tárlat követte, és fájó szívvel gondolok arra, hogy most terveztük az új alkotásainak bemutatását. Szeptemberben ugyanis a Csemadok Pozsony-Óvárosi Szervezetének köszönhetően az utóbbi öt év alkotásaiból láthattuk kiállítását Pozsonyban, amelynek „Szív a palettán” beszédes címet adták a szervezők.

Tisztelői, barátai, hálásak lehetünk a Gondviselésnek, hogy ez megadatott nekünk: a tárlatnyitón a képei közt beszélhettünk vele utoljára… Fáradt volt, sápadt, de bizakodóan mosolyogva fogadta a gratulációkat. Fájdalom, az új alkotásaiból már csak nélküle nyílhat meg a somorjai kiállítás” – idézte fel a művészhez kötődő emlékeit Pogány Erzsébet.

Agónia a kereszten (Fotó: Klaučová Nagy Gabriella)

Schrantz György 1942. június 9-én született Somorján, ahol 1959-ben leérettségizett. 1960-1962 között a Losonci Építészeti Középiskolában tanult, majd később felvételt nyert a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolára. 1971-től szabadfoglalkozású képzőművészként alkotott, és családja, munkája ekkor már Pozsonyhoz, Főrévhez kötötte.

Művészi szabadságával nem fért össze a totalitárius rezsim diktátuma, a kommunista rendszert kiszolgálók csörtetése. 1981-ben hivatásán kívüli munkát vállalt, így már a kötöttségek alól felszabadulva alkotott, festett, rajzolt. A rendszerváltás után részt vett a Szlovák Képzőművészeti Unió, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága munkájában, ezek közös kiállításain.

„Budapesten, a honfoglalás millecentenáriuma évében 1996-ban, a szlovákiai magyar képzőművészek gyűjteményes kiállításának szervezőjeként, örömmel fedeztem fel a tárlatra érkező művészek közt a számomra ismerősen csengő somorjai nevet, és tudom, ő is örült, hogy földijével hozta össze a sors. Innét datálom barátságunkat, és szeretettel őrzöm a családunknak címzett ünnepi köszöntőit, karácsonyra, húsvétra készített egyedi rajzait…” – emlékezett a művésszel való megismerkedésre a SZAKC igazgatója.

Schrantz György bekapcsolódott a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társaság tevékenységébe, és a 2006-ban életre hívott Pozsonyi Magyar Galéria működését is teljes szívvel segítette, évente bemutatkozott a pozsonyi közönségnek önálló vagy gyűjteményes kiállításokon.

Számos magyar jellegű emlékező gyűjteményhez járult hozzá alkotásaival: Ilyen a nagysikerű, Esterházy János emlékére létrejött festmény és grafikai gyűjtemény, amelyet 2008-tól az egész Kárpát-medencében, közel száz helyen láthatott a közönség. Hasonlóképpen a Szent István Pozsonyban című gyűjteményben az akkor 70 éves képzőművész munkái is megtalálhatóak, és Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége külön ünnepségen köszöntötte őt születésnapja alkalmából.

Mikulásjárás Somorján (Fotó: Klaučová Nagy Gabriella)

„A Pozsonyi Magyar Galériában 2006-ban Schrantz György egy önálló kiállítással mutatkozott be, és ott csodás meglepetésben volt részem: a lábam a földbe gyökerezett, amikor a régi somorjai, csölösztői emlékeket idéző képeket néztem: Dadacsot, aki utánozhatatlan somorjai fenomén, de ilyen a szenet hordó Csenkey néni, Pongrácz bácsi, a csölösztői halász, a mendikáló tűzoltók is. Tündér Ilona történetét és más csallóközi mondákat, balladákat is vászonra álmodott.

A javaslatomat, hogy a képeit mutassuk be Somorján is, jól palástolt örömmel fogadta, úgy ahogy őt ismerjük: aggodalmaskodva, szerényen, ugyanakkor felelősséggel is, mert rögtön egy év türelmi időt kért! Nagy lázban készült Somorjára, heteken át az foglalkoztatta, milyen lesz az itthoni fogadtatás, 27 év múltával az előző kiállítása óta.

Schrantz György képeivel a szülőföld szeretetét, ahogy ő nevezte el a tárlatot: Az otthon rezzenéseit idéztük fel. Alázattal, ahogy ő mutatta nekünk. És a képeket nézve persze okunk volt arra is, hogy kicsit szégyenkezve lehajtsuk a fejünket. Hiszen mi, itt lakók alig őriztünk meg valamit a régi Somorja harmóniájából! Az ő képeiből a szegényebb, de harmóniájában teljesebb szülőföld köszönt vissza. Mint amikor valaki szavak és pátosz nélkül vászonra festi a szerelmét.

Schrantz Györgyre emlékezve tehetsége mellett mindannyian a szerénységét, halkszavúságát, visszafogottságát emeljük ki. Hadd tegyem hozzá: és hűségét a szülőföldhöz, az anyanyelvéhez, keresztény hitéhez. Isten Veled, nyugodj békében az áldott szülőföldben” – búcsúzott az elhunyttól Pogány Erzsébet.

 

felvidek.ma

Hozzászólások

hozzászólás