„Egy nép kiáltott, aztán csend lett“

somorja.sk 2017-11-21
„Egy nép kiáltott, aztán csend lett“

 

„Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták -:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?…“

Márai Sándor Mennyből az Angyal című verse nyomán kérdezem: a Kedves Olvasó számára mennyire nagy dolog ma a szabadság? Fel tudjuk-e fogni, milyen lenne számunkra a szabadság hiánya, amikor egyesek sokszor wifi nélkül sem bírnak ki egy órát sem?

Pedig nagyszüleink, dédszüleink korában, 1956-ban Budapesten gimisek és középiskolások, egyetemisták és munkások azt mondták, elég volt.

Elegük lett a 1948–1953 közötti sztálinista terrorból, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság kegyetlenkedéseiből, koncepciós perekből (olyan per, melyet egy előre megtervezett (általában politikai) forgatókönyv szerint folytatnak le), az „osztályidegen elemek” gulag-szerű táborokba történő deportálásából, kivégzéséből. A Csonka országban egy mindent behálózó és ellenőrzése alatt tartó rendőrállam épült ki 28 000 fős államvédelmi rendőrséggel és kb. 40 000 besúgóval. De ez nem volt elég. Mindehhez jött Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultusza (szobrokat avattak, tereket, utcákat, stb. neveztek el róluk), az erőltetett kolhozosítás (elvileg olyan termelőszövetkezet, amelyet a dolgozó parasztok “önkéntes” társulással, állami tulajdonban álló földön hozták létre), a nehéz- és a hadiipar gazdaságtalan fejlesztése, az ezek miatt növekvő óriási szegénység. Rákosi már-már szekta szintű irányvonalat vezetett be a politikában, a korona nélküli Kossuth-címert egy heraldikailag címernek nem nevezhető, kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalászt ábrázoló címerre, melynek a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag van, alján pedig redőzött piros-fehér-zöld színű szalag.

Ezt a címert vágták aztán ki a magyar zászlóból a műszaki egyetemtől induló tüntetők 1956. október 23-án, a Bem szobornál, mely helyet a Műegyetemen megtartott nagygyűlés gyülekezési helyként jelölt meg, a lengyel-magyar barátság miatt, arra utalva, hogy 1956 júniusában a Poznani munkásfelkelést a kormányerők vérbe fojtották.

Nem szeretném a Kedves Olvasót történelmi tényekkel traktálni, mert azokat elolvashatja a világhálón. De pár dologról még mindenképpen szólnom kell.

Az 1956-os forradalom mellett fegyvert fogó pesti srácok alakja a forradalom egyik közkedvelt jelképévé vált.

De mit vittek véghez a Pesti Srácok? Így nagybetűvel

Október 24-én Budapestre bevonultak az orosz tankok, melyek ellen összesen néhány ezer fegyveres felkelő vette fel a harcot. Ezeknek a többsége munkásosztályból származó fiatal, kisebb része diák volt, köztük sok tizenéves fiúval.

Ők voltak azok, akik a már sokszor levertnek hitt felkelést minden túlerő és észszerűség ellenére tovább folytatatták és végül később aztán győzelemre vitték.

Mindenképpen szót kell ejtenünk a Kossuth téri eseményekről, Október 25-én délelőtt 11 óra körül kb. 5000 békés tüntető gyűlt össze a Parlament előtt. Többen orosz tankokon jöttek, hiszen az emberek megpróbáltak szóba elegyedni a szovjet katonákkal, akik közül páran barátságosan viszonyultak a pestiekhez. Ekkor a Földművelésügyi Minisztérium és más épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei lőni kezdtek a tüntetőkre, majd a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük az orvlövészekre tüzelt. Az emberek nehezen tudtak fedezékbe vonulni. Az akciónak hivatalosan 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt. Ezek a számok azonban Mikojan és Szuszlov szovjet tábornokok adatain alapultak. Az áldozatok számát kb. 100–200 fő lehetett. Ráadásul később még nagyon sok sebesült is meghalhatott, így az áldozatok száma akár 800–1000 főre is emelkedhetett Jobbágyi Gábor adatai szerint.

Ez természetesen csak olaj volt a tűzre: az utcán harcolók semmilyen felhívásra sem voltak hajlandók letenni a fegyvert és kitartottak. A politikai vezetés elismerte, nem tud úrrá lenni a helyzeten. A fegyveres felkelés sikeres volt, gyorsan terjedt, Gerő Ernő és Hegedüs András megbukott, a szovjet csapatok, ÁVH-sok kudarcot vallottak, a magyar hadsereg bevethetetlensége pedig meglepte a vezetést.

Október 28-án reggel a szovjet csapatok támadást indítottak a Corvin köznél, de a délelőtt folyamán a felkelők Molotov-koktélokkal szinte az össze tankot megsémisítették. Hősiességük miatt végül az utolsó nagy szovjet roham is kudarcba fulladt, és a támadók visszavonultak. Nagy Imre kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását, majd 17 óra 25-kor rádióban jelentette be az új kormány megalakulását, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer bevezetését és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását. Pár napig győzött a forradalom.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!“

– mondta Nagy Imre november negyedikén, miután november 7-én hajnalban a Szovjetunió 16 hadosztállyal és 2000 harckocsival megszállta Magyarországot. A csapatoknak azt mondták, hogy a nácik ellen fognak harcolni. A többi már történelem. A forradalmat november 11-én brutálisan leverték, következő három évben pedig mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, s 16-18 ezer főt telepítettek ki vagy hurcoltak munkatáborokba…

S mit tehetünk mi ma az 1956-os hősökért? Emlékezzünk rájuk s vegyünk példát bátorságukról.

Megjelent a Csallóköz hetilap 42. számában, 2017. október 18-án.

Hozzászólások

hozzászólás