Hiszek Magyarországban

olvasó 2018-01-01
Hiszek Magyarországban

„Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezőre a vitéz magyarok. A csatában testvérként küzdöttek és nem létezett ellen, akit le nem győztek. Példaként állott a magyar had a világ népei előtt.”

MAGYARNAK LENNI…
-Újévi gondolatok a hazáról-

A hold vérvörösre festette az eget, majd magát feláldozva adta át teljességét a hajnal enyészetének. A fény a sötétségen alig néhány percen belül felülkerekedett. Ébredt a puszta, a bátrak, a büszke harcosok indultak meg a haza megsegítésére, mikor az ellenség Magyarország kies földjére támadt.
A becsület, a hűség, a kötelesség napja ragyogott fel a magyarok ege alatt:

Véres kardot hoztak!

A régmúltban, mikoron fenyegető veszedelem közeledett, meggyújtották őseink a jelzőtüzeket, és ha ellen támadt a honra, akkor körbe hordták a véres kardot és megkongatták a harangot. Mindent hátrahagyva mentek elődeink haza védelmére, ez volt a kőbe vésett örök törvény. Nem volt kérdés, nem volt kifogás; magyarnak lenni nem csupán jogokkal, de felelősséggel is járt!
Régi szép és becses világ, hol szentnek számított az „Isten, Haza, Család…”

Hosszú esztendők után sajnálatos módon az értékrend megváltozott, valami beteges métely ütötte fel a fejét az atyáinktól kapott örökségben. A hazaszeretet „magyarkodássá” lett, a liberalizmus az egykori jót akaró eredendő tartalmától kibékíthetetlenül elszakadt, és mára az eredendő keresztény erkölcsi tartalom is alig a miénk már. Napjainkban a hit, a keresztény vallás, a magyarság emészti fel lassan önnönmagát.

…és mégis! Szelíden, szerényen imbolygó fénnyel, de él a reménysugár…

Megannyi zagyva beszéd emleget „turáni-átkot” a magyarság összeférhetetlenségéről, a belénk plántált rebelliónkról. Pedig átok csak a képzeletünkben él, érezni kellene az ösztöneinkben. Annyira van csak a magyar „megátkozva”, mint a többi nemzet, kicsit sem jobban vagy kicsit sem kevésbé, ez a nép sok nagy nehézségen túl van, ez a nemzet sok nagy dicsőség elé néz!

„Az élet szent okból élni akar/ S ha Magyarországra dob ki valakit/ Annak százszorta kell akarni”- vetette papírra a sorokat Ady. Sokban nem, de ebben igaza volt…

Mondhatod, hogy nehéz teher ez, de akár akarod, akár nem; viselned kell! Isten, azok vállát terheli, akiket nagyon szeret…

Lassan újra meg kell kondítanunk a harangokat, meg kell gyújtani a jelzőtüzeket és elő kell vennünk a régiektől megörökölt véres kardot. Indulnunk kell őseink tettei után.

Mitől félsz?

„Ha gyáva vagy megölnek, ha bátor vagy megölnek. Mindegy. Csakhogy, ha gyáva vagy, ketten is megölhetnek. Az ellenség is, mert félsz tőle, s a tieid is, mert megbüntetnek. Menekülni csak előre érdemes.”

Nehéz idők! – mondod, és bágyadtan a karosszékedben hátra dőlsz. Meglehet, bár „nehéz idők” mindig voltak, mindig, mikor látható vagy láthatatlan ellen feszült a honnak.
Igazad van, számos a baj, az elégnél is több a nehézség, de nem tudnál a gyermekeid, unokáid szemébe nézni, ha feladnád…

Minden ember annyi ér, amennyit a sajátjaiért tesz, annyi értéket képvisel, amennyit az övéiért cselekszik.
Folytasd hát!

Erős reménykedéssel tölt el engem, hogy a magyar, a történelmi vészhelyzetekben mindig összetartott és megteremtette, ki tudta választani a minőséget. Az emberi minőséget és a személyes példamutatást, ha kellett a fajtánk mindig összezárt. Tűrtünk sokáig – volt mikor a falig hátrálva – de mikor kellett, mindig tudtuk a kötelességünket.

Hiszek a hit erejében, a magyarság szellemében, a tettek szükségességében.

Hiszek a magyar emberek józanságában, hiszek a haza szolgálatában.

Hiszek benned.

Hiszek Magyarországban!

Ámen.

Zetényi-Csukás Ferenc

Hozzászólások

hozzászólás