Csak egy pont az élet, fiúk

somorja.sk 2018-01-08
Csak egy pont az élet, fiúk

Nem, Kedves Olvasó, most nem a magyar válogatottról szeretnék írni. Pedig ez a téma is megérne egy misét. Én természetesen a vereség ellenére is tovább szurkolok nekik, reménykedve abban, hogy egy Dárdaihoz hasonló karakteres, karakán edző fogja megint vezetni Őket. Mert ez a Georges Leekens egy vicc…

De nem, most velük foglalkozom, hanem az egyik álmommal, mely a focival kapcsolatos. Vagyis inkább vágy. Be szeretném bizonyítani, hogy a járási futballt is lehet még tisztán, fizetett játékosok nélkül kemény munkával – eredményesen csinálni. Ahhoz, hogy erről beszéljünk, bizony le kell írni, hogy mi a helyzet ma ezekben a berkekben. De mielőtt belekezdenék, leírnám, hogy amikor ez a cikk megjelenik, ahhoz viszonyítva 11 nappal ezelőtt csapatommal megszereztük első pontunkat a bajnokságban. 12 forduló után. Kevés? Igen. Sokáig tartott? Igen. Gáz? Úgy tűnhet. Az igazság sokkal összetettebb. A csapatunk, mely újraindult a sikerhez vezető nehezebb utat választotta. Lassabb verejtékesebb, keményebb munkát igénylőt, melyet egy legendás tréner vezet, aki a járásban legendás csapatokat vezetett. Az Edző Úr már közelebb van a 80-hoz, mint a 75-höz, edzésmódszerei a régi idők fociját idézik, de bizony annál hatásosabbak. S ezt nem a megszerzett pontunk, hanem az az út igazolja, melyet az első meccsünk óta idáig megtettünk.

 

Sajnos a helyzet az, hogy a járási II. osztályban bizony alig van már olyan csapat, melyben ne lenne fizetett játékos. Értsd, havi több száz eurót (is) kereső játékos. Az pedig még nagyobb baj, hogy míg az idegenek fizetést kapnak, addig a hazaiak általában ugyanolyan, vagy jobb teljesítményért ingyen játszanak. Mert nekik ez természetes.

Máshonnan kezdem. A helyi ificsapatok száma is megcsappant, bizonyára a gyér érdeklődés miatt. Mert ugye a helyi falu ificsapata helyett inkább mindenki a DAC-ban, Bősön, Somorján akar játszani, valamilyen korosztályos csapatban. Meg persze az is gond, hogy sok községben sem elég rátermett gyerek, sem edző, sem pénz nincs arra, hogy az ifjúsággal foglalkozzanak. De felnőtt csapatot ugye sokan működtetnek, bár a környéken sajnos már sok megszűnt és egyre kevesebb olyan csapat van, melynek gerincét, sőt a keret nagy részét hazai játékosok alkotják. A Csallóközben sajnos nemcsak a járási szinten van probléma fiatalokkal, hanem máshol is. Elég csak megnézni a DAC első csapatát: hány olyan futballista van a kezdőben, aki dunaszerdahelyi járásból, vagy Dunaszerdahelyről származik? Legyen ez a kérdés egyelőre költői. De ha már a DAC-nál járok, nem mehetek el a pozsonyi égszínkékek (égszín-szlovákcímeresek) ellen lejátszott találkozójuk és a fantasztikus koreográfiájuk mellett szó nélkül. Le a kalappal az YBS, a Felvidéki Harcosok és a Vidéki Urak előtt. Ugye voltak, akik finoman fogalmazva is betojtak, amikor megtudták, hogy akár két meccsre is eltilthatja a szövetség a nézőket a stadionból. És akkor mi van? Ettől még a koreo csodálatos volt. Attól pedig, hogy a többségi nemzet szorongatni próbál, még nem kell megpuhulni.

(…) Picit monotonok az edzések. Sok a futás. Sok a fölösleges gyakorlat. Máshogy kéne csinálni. Miért focizunk olyan keveset? Ezt kellene gyakorolni, azt kellene gyakorolni. Hallgatom már január óta. S én az a típus vagyok, aki mindenkit meghallgat, de csak nagyon erős és komoly érvek hallatán változtat az álláspontján. S bizony, akik ezeket mondják, azok vagy alig vettek részt az  edzéseken, vagy pedig nem is a csapat játékosai. Mert ugye manapság mindenki azt hiszi, hogy amire az idejét szánja, az egy könnyű, finom kis kellemes időtöltés lesz. S az eredmény pedig hipp-hopp megszületik. Csak a világ, amiben élünk, bizony kegyetlen. De ebben viszont igazságos: szenvedj meg a sikerért. Tegyél meg érte mindent, dolgozz, eddz, akár a legutolsó osztályban is. Persze különböző képességű játékosok alkotják a csapatokat. Viszont az elvégzett munka mindenkit előrevisz. S aki pedig kimagaslik majd a mezőnyből, az mehet feljebb. Nyitva kapu a világ, s hogy ne menjünk messze, a járás fővárosának csapata, a DAC felé például.

Mert miről szól a járási futball? Elsősorban arról, hogy a falvak csapatai egymás között jó kis pörgős meccseket játsszanak, utána pedig az addig ellenfélként egymással szemben álló csapattagok egy jót beszélgessenek egy-két (több) sör mellett.

De ahhoz, hogy a meccsen legyen eredmény, az edzésen bizony el kell végezni egyfajta munkát. Ez a mindennapi életre is igaz. Mert bár lehet pénzt nyerni is, meg lopni is, de a pénzszerzés becsületes módja még mindig a munka.

Végszóként pedig hadd osszam meg a Kedves Olvasóval az egyik mottómat. S bár biztosan fura, hogy ezt egy ilyen témában idézem, de igenis, a sportra is érvényes. Mert ha valaki megígér valamit, akkor azt teljesítenie kell. Az is gerincesség, ha valaki nemet mond, és a szavát megtartva nem vesz részt az adott tevékenységben. Meg az is, ha valaki igent mond, és minden félretehetőt félretesz, hogy az igenje, igen maradjon. Így van ez a futballban is, és ezért érvényes, hogy:

„Hiába múlja felül az árulók száma a helytállókét, mégis a helytállást kell rendes és természetes magatartásnak tekintenünk.”

A helytállást, igen. Remélem, hogy a csapat kitart a megkezdett munka mellett és ez a kitartás bizony helytállást is jelent. Az életben is.

„Csak egy nap az élet, fiúk. Csak egy nap és nincsen tovább, ezért a napért megszületni, érdemes volt cimborák.“ – énekli a Kárpátia frontembere Petrás János. Az az egy nap, amiről énekel, a revízó átélése, amikor Komárom, Kassa, stb. újra Magyarország része lett. Érdemes meghallgatni!

A címben írt „egy pont“ margója pedig annyit: amit eddig az Edző Úrral végigcsináltunk – bármit is hoz a jövő – érdemes volt, cimborák!

Ez a véleménycikk a november 5-i Csilizpatas – Csallóköznádasd 1:1(1:1) után, de a november 11-i Csallóköznádasd – Patonyrét 3:0(2:0) előtt íródott.

Méry János

Megjelent a Csallóköz hetilap 46. számában, 2017. november 8-án

Hozzászólások

hozzászólás