Sötét furgonba próbáltak gyerekeket csalogatni – a rendőrség óvatosságra int

olvasó 2018-02-02
Sötét furgonba próbáltak gyerekeket csalogatni – a rendőrség óvatosságra int

A rendőrség az utóbbi napokban több olyan, a dunaszerdahelyi járásban történt esettel foglalkozott, amelyek során ismeretlen személyek gyerekeket próbáltak egy sötét furgonba csalogatni. Felsőpatonyban egy ilyen, rendszám nélküli gépjármű jelent meg a település központjában, az iskola környékén, amelynek utasai felajánlották a gyerekeknek, hogy hazaviszik őket. A megszólított gyerekek elutasították az ajánlatot. Egy másik esetben egy 11 éves nagymegyeri gyerek számolt be arról szüleinek, hogy az iskolából hazafelé kerékpározva mintegy 500 méteren egy sötét furgon követte. A rendőrség mindkét ügyben nyomozást indított, valamint felvette a kapcsolatot a felsőpatonyi alapiskola vezetésével, és óvintézkedések elfogadására is sor került. A történtekről ugyanakkor értesítették a dunaszerdahelyi és a galántai járás más iskoláit is.
Az említett esetekkel összefüggésben a rendőrség arra inti a szülőket, hogy hívják fel gyermekeik figyelmét a fennálló veszélyre. Javasolja, hogy a gyerekek, ha lehetséges, nagyobb csoportokban, a kisebbek pedig felnőtt kíséretében mozogjanak az utcákon. Ismeretlen személyek ajánlatára ne reagáljanak, és mielőbb hívják a rendőrség 158-as segélyvonalát.

Forrás: a Nagyszombati Kerületi Rendőr-kapitányság sajtóközleménye
Illusztrációs felvétel: borsonline.hu

samorin.sk

Hozzászólások

hozzászólás