Átverés, megsemmisülés, felemelkedés?

olvasó 2018-02-24
Átverés, megsemmisülés, felemelkedés?

Fura dolgok történnek manapság a felvidéki politikai életben. Eleve fura dolog volt, hogy a tavalyi választások után létrejött egy olyan kormánykoalíció, melyet látszólag a politikai programok, gyakorlatban viszont az eurós pályázatok ellopott milliói tartanak össze. Hogy mindenki ezt mondja. Lehet. De boncolgassuk ezt a témát még egy picit. Mert ugye lehetne úgy is, hogy pl. egy adott pályázat megírásáért valaki nem kér egy eurónyi csúszópénzt sem. Na, igen ám, de az adott községek, cégek, stb. csak akkor pályáznak eséllyel EU-s pályázatokra, ha egy olyan céggel íratják meg a pályázatukat, melynek 30 százalékát vissza kell csúsztatni a pályázatot író cég zsebébe, mert ha nem, akkor nem nyernek a pályázaton. Gondoljunk csak bele, mennyivel több pénz jutna el a pályázaton megcélzott tevékenységre – például egy épület megújítására – ha sem a pályázatíró, sem pedig a felújítást végző vállalkozó nem csapolná meg ezeket a forrásokat. Közpénzeket. Mert ezek közpénzek szintén. De nem ide akartam kilyukadni.

Nemrég megtudtuk, hogy a kettős állampolgárokat sújtó törvény eltörlését 2020-ig nem fogják indítványozni. Pedig állítólag ez koalíció tette eddig a legtöbbet az itteni magyarokért. De mit akarunk mi a kettős állampolgársággal? Minek az? Minek kell felvenni?

Természetesen nem kell, de lehet. Mert nagyszüleinktől, dédszüleinktől nem kérdezték meg, hogy szeretnének-e csehszlovák állampolgárok lenni. Egyszerűen a trianoni diktátum után azokká váltak. Ezért volt fontos lépés, hogy Orbán Viktor kormánya 2010-ben az első intézkedésükkel elfogadták az állampolgársági törvényt, melyre a mai kormány „demokratikusan emblematikus” kormányfője és hű segédje, azaz Fico és Kaliňák lecsapott, nemzetbiztonsági kockázatról beszélt és persze eltakarta ezzel a SMER akkori pártfinanszírozási botrányát. Elég ez ahhoz, hogy ekkor, szinte háborús készültségben született ez a gyalázatos é megalázó ellentörvény.

Ekkor ismertük meg Tamás Ilonka nénit, aki bár soha nem hagyta el szülőföldjét, állampolgársága mégis többször megváltozott a történelemben. Az 1920-as trianoni diktátum után csehszlovák, a Felvidéket visszajuttató 1938-as első bécsi döntés után újra magyar, a második világháború után ismét csehszlovák állampolgár lett, majd Csehszlovákia 1993-as megszűnése és Szlovákia 1993. január 1-jei megalakulása után szlovák állampolgár lett. Majd miután a Magyar Országgyűlés 2010-ben jóváhagyta a könnyített honosításról szóló törvényt, kérvényezte a magyar állampolgárság felvételét, amellyel kezdetét vette több mint öt éve tartó kálváriája, hiszen mivel felvette a magyar állampolgárságot, a szlovákot automatikusan elvesztette.

De térjünk vissza az előző gondolatmenethez. Kettős állampolgárság szóba sem jöhet, de a képviselői fizetések ügyében már fel kellett szólalni. Ugye itt arról volt szó, hogy a Most-Híd nem akarta megszavazni a közjogi méltóságok javadalmazásának befagyasztását, mivel szerintük rendszerszintű megoldás elfogadására van szükség… Egy szóval bla-bla. Bezzeg nem is olyan régen Kaliňák és Richter maradhatott, pedig már egyes szmereseknek is kellemetlen a jelenlétük, Dankóval sem volt probléma, a sorra előbukkanó korrupciós ügyekkel meg pláne nem. Megmutatkozott a jellem.

Ezek után bizony ne csodálkozzunk, hogy az emberek kiábrándulnak a politikából, hiszen azt látják, hogy az igen, az nem jelent igent, a nem pedig nem jelent nemet, hanem mindig attól függően változik, ahogy a gazdasági érdek diktál. Pedig miről kellene szólnia a parlamentáris demokráciának? Arról, hogy az általunk választott emberek szolgálnak minket s kiállnak az egyszerű emberekért olyan helyzetekben, amikor ők nem tudnak magukért. De sajnos nem erről szól…

Mondhatnánk, hogy kit érdekel mindez, csináljanak, amit akarnak, meg hát, ha valaki korrupt és hiteltelen, akkor úgyis elpártolnak tőle a szavazók.

Igen. Csakhogy azok az emberek, akik a pártszakadáskor reményekkel tele fordultak bugárékhoz, lassan-lassan teljesen kiábrándulnak a politikából. S hogyha az MKP nem kapja magát össze rendesen, azaz nem lesz hiteles, akkor 2020-ben megeshet, hogy az egyik párt sem jut majd be a parlamentbe. Ugyanis nem lehet megosztani egy amúgy számokban megoszthatatlan felvidéki magyar szavazói bázist. Mert 1990 után is volt több magyar párt, de 1998-ban egyesültek legalább nagy nehezen…

A közös erő pedig azért kellene, hogy végre kimondjuk, hogy mit akarunk, s ha kimondtuk, beálljunk mögé egységesen. Mert Felvidéki Magyarként egyértelműen másodrendű állampolgárai vagyunk ennek az országnak, pedig ugyanúgy fizetünk adót és ugyanúgy dolgozunk.

(…)A Gyergyói-medence körül húzódó, behavazott hegyeket nézem Gyergyószentmiklós északi dombjáról, a Csobot-hegyről és az itt található két kis kápolna körül sétálok, melyek mintegy őrködnek a város felett. Ezek a Szent Anna kápolnák. Az egyik örmény, kb. 13 századból – ugyanis a város lakosságának egy része örmény származású – a másik magyar 1678-ból, melyet a nagy pestisjárványok után emelt a város megmaradt kb. 700 lakosa. Az itt élők Szent Anna napján a mai napig felzarándokolnak ide és a szentmise után beszélgetnek, esznek, isznak, jól érzik magukat. Megélve ápolják a hagyományt, ráadásul a helyiek 2008-ban egy új, óriási katolikus templomot építettek. Bizony van hova fejlődünk nekünk a Felvidéken. Ha az ősök erejéből merítünk, hazaszeretetet, s példát a jövőhöz, nem kerülhetünk olyan helyzetbe, ahova ma a felvidéki politika került. Mert több olyan ember lenne, aki azt mondaná, hogy így uraim nem.

Mert ugye az erős gyökerű fa tud igazán ellenállni a viharnak, melyek a fa életében várnak rá.

Megjelent a Csallóközben, 2017. decemberében

Hozzászólások

hozzászólás