A szerdai, Nyitra elleni meccsen szakadt meg a somorjai kosaras lányok győzelmi sorozata

olvasó 2018-02-26
A szerdai, Nyitra elleni meccsen szakadt meg a somorjai kosaras lányok győzelmi sorozata

Oda a somorjai kosarasok győzelmi sorozata, hiszen az SBK Somorja kosárlabdázó lányai kétpontos vereséget szenvedtek Nyitrán, melynek köszönhetően a csallóköziek lecsúsztak a 6. helyre.

Győzelmi esélyekkel és hasonló tervekkel utaztak a somorjai lányok a Nyitra folyó partjára, s az első negyedben érvényesülni látszódott a papírforma, hiszen a vendégek már tíz ponttal is vezettek. Ez viszont nem ijesztette meg a hazaiakat, akik fokozatosan ledolgozták a hátrányukat és a második negyed végén átvették a vezetést. A harmadik harmadtól kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, s öt perccel a meccs vége előtt a somorjaiaknak még hatpontos előnyük volt. A vendégek utolsó öt perce viszont nagyon gyengére sikerült, hiszen csak két pontot szereztek.

Suja Timi, a hazaiak játékos-edzője a samorin.sk portálnak elmondta, hogy magukat okolhatják a vereségért, mivel azt gondolták,  könnyen megnyerik a találkozót. „Sajnos, annak ellenére kikaptunk, hogy a meccsen tíz ponttal is vezettünk. Rendet kell raknunk a fejekben. Vissza kell térnünk a kemény munkához és akkor majd nem maradnak el az eredmények” – nyilatkozta a somorjai klub neveltje, aki 14 pontjával a csapat legeredményesebb játékosa volt.

Nemcsak azért kár a vereségért, mivel a nyitrai csapat verhető lett volna a szlovák női kosárlabdaliga egyetlen csallóközi résztvevője számára, hanem azért is, mivel ezzel a vereséggel a csapat lecsúszott a hatodik helyre. Ráadásul itt nemcsak ez a probléma, hiszen most az a helyzet, hogy ha a somorjaiak meg akarják szerezni a rájátszást érő ötödik helyet, nem elég megnyerniük a hátralévő két meccsüket, mivel ehhez az is kell, hogy Nyitra csapata ne nyerjen Besztercebányán.

 

Nyitra – SBK Somorja 56:54

Negyedek: 16:18, 16:13, 12:8, 12:15.

Nézőszám: 100

SBK Somorja: Suja 14, Vyňuchalová 12, Beronja 10, Hašková 6, Marcová 6, Slezáriková 4, Theiner 2, Lelkes J.

(samorin.sk/Felvidék.ma)

Hozzászólások

hozzászólás