A hazaiak jól kezdtek, ennek ellenére az irányítást fokozatosan a poprádiak vették át. A vendégek a második negyed elején már tíz ponttal vezettek. A somorjai lányok azonban nem adták fel, jól összpontosítottak, harcoltak és elkezdték kihasználni a helyzeteiket. Ennek az lett az eredménye, hogy a félidőben már vezettek.

Az utolsó negyedben aztán szoros lett megint a mérkőzés: a vendégek 5 pontra jöttek fel, de a hazai lányok főleg a fantasztikusan játszó Simona Marcová vezérletével megnyerték a meccset. A Samaria Sportközpont közönsége pedig állva ünnepelte a kedvenceket. Diósi Albert mester nagyra értékelte, hogy csapata még a félidő előtt fordítani tudott, így egy tőle szokatlan mosolyt is megejtett a meccs végén.

„A mai győzelmünk és a továbbjutásunk is megérdemelt. Ajándék a lányoknak? Hétfőig szabadot kaptak” – mosolygott a somorjai mester.

„Nagyon örülök, hogy sikerült 2:0-ra kiütnünk a Poprád csapatát. Ezekre a meccsekre készültünk egész január óta. Ma teljes volt a csapat, szóval bíztunk a továbbjutásban. A védekezésre alapoztunk, ami sikerült is. Már az ottani meccsen is koncentráltan játszottunk, így esélyt sem adtunk a hazaiaknak a fordításra. Az otthoni meccs nehezebb volt, mert rosszul kezdtünk és a Poprád elhúzott 10 pontra is, de időben felébredtünk és ledolgoztuk a hátrányt. A második félidő már szintén teljesen a miénk volt, és ha kétszer fel is jött a Poprád 5 pontra, éreztem, hogy ezt a meccset már nem engedjük ki a kezünkből. Büszke vagyok a lányokra, mivel mindenki tett a győzelemért, meg azok is, akik ma nem játszottak” – kezdte Suja Timi, a csapat játékosedzője, aki azon kívül, hogy a csapat vezéregyénisége, Diósi mester munkáját is segíti.

Bizony az erős Kassával játszunk, szóval az erőviszonyok nem lesznek egyformák, de jó játékot akarunk mutatni és ez a lényeg. A végeredmény szerintem 3:0 lesz, de ez jó felkészülés a harmadik helyért játszott meccsre. Most már sérülésmentesen szeretnénk túlélni a szezont és élvezni az utolsó pár meccset. Szerintem a szezon előtti célunkat elértük, és minden ennél jobb eredmény már csak ráadás lesz – fejezte be Timi, akinél mi bizakodóbbak vagyunk, hiszen a Kassa is verhető.

SBK Somorja – BAM Poprád 72:56

Negyedek: 13:19, 19:8, 17:12, 23:17

Nézőszám: 230

SBK Somorja: Marcová 24, Vyňuchalová 14, Suja 13, Hašková 12, Beronja 6, Slezáriková 3, Lelkes J., Theiner

(samorin.sk/Felvidék.ma)